7. rész

Halihó!

Ismét itt, mivel megint ügyesek voltatok :) Megint csak köszönöm azoknak aki írtak :)

És mint észrevettétek az előző fejezet végén eljött a várva várt Seb szemszög, ami folytatódik, na nem az egész fejezeten keresztül sajnos, ami elég merengősre sikeredett. Viszont megtudhatjátok miként érez Seb és Lini, és mik állnak az útjukban :)

Egy kis megjegyzés még magáról a történetről, nehogy valaki belezavarodjon. Lehet már nem emlékeztek, de az egész azzal kezdődött, hogy Sebtől kap Lini egy karkötőt (ez volt az első fejezetben), és azóta ez még csak visszaemlékezés, de hamarosan elérjük azt is, és akkor már onnan fog folytatódni, ahol az első fejezet befejeződött. Hát remélem érthető lett :D Ha nem kérdezzetek nyugodtan :)

Jaa, és most holnap nem tudok új részt hozni, majd csak max. kedden, viszont kéne a másikat is folytatnom, szóval most az a kérésem írjátok meg melyiket szeretnétek olvasni kedden, ezt vagy a Bár valóban léteznél következő részét.

Puszaa :)

7. rész

Sebastian:

Miután Lini elment egyedül maradtam a zavaros gondolataimmal, az érzéseimről már ne is beszéljünk. Egyszerűen nem tudnám megmondani, mikor volt az a pillanat, amikor már nem csupán úgy gondoltam Linire, mint a legjobb barátomra. Amikor visszajött, és először láttam, vagy most, esetleg már akkor mielőtt elment volna? Nem tudtam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valaha is így fogok rá tekinteni. Arra a lányra, aki születésemtől fogva mellettem volt, egészen hét évvel ezelőttig. Aki olyan volt, mint a húgom, majd a legjobb barátom, és most mégis úgy gondolok rá, akivel le tudnám élni az életemet. Csakhogy itt van Hanna, aki egy állítólagos gyerekkel magához láncolt. Tudtam, hogy míg Hanna mellettem van, Lini nem lehet az enyém. Tisztában vagyok vele, mi a véleménye azokról a férfiakról és nőkről, akik megcsalják a párjukat. Elítéli őket, és más esetben én is ezt tenném, de most tudom, hogy ez az egyetlen esélyem. Hanna nem fog elválni tőlem, és Lini sem fog arra kérni, hogy váljak el, tudja ő is milyen egy kisvárosban elváltnak lenni. Hát még nekem, a város hírességének milyen lenne, ha elválnék. Lehet inkább visszamennék Svájcba. Rosszul esett még nekem is, ahogy az utcán sétálva akarva akaratlanul meghallottam a vénasszonyok rosszindulatú pletykáit róla, pedig nem is tudják mi történt igazából. Őt hibáztatják a válás miatt, holott hat évig szenvedett egy vadállat mellett, mégis azt a barmot sajnálják. 

Összezavarnak az érzéseim. Legszívesebben vele lennék, de tudom, hogy nem lehetséges. Legszívesebben világgá kürtölném, mennyire szeretem ezt a gyönyörű nőt. Igen, már nem az a fiatal lány, aki sírva búcsúzott el tőlem. Már akkor is nagyon szép volt, de valahogy sosem vettem észre, mert akkor még csak a barátot láttam benne. Tegnapelőtt mikor megláttam, az első gondolatom az volt, hogy legszívesebben odamennék hozzá és megcsókolnám. De megláttam az arcán azt a kék foltot, amit mostanra mesterien eltűntetett alapozóval dühös lettem. Arra az átkozott féregre, amiért megütötte. Linire, amiért nem jött el előbb. És magamra, mert nem mentem már régen utána. Igen, ezt kellett volna tennem. Megkeresni és, ha mellettem lett volna, talán nem veszem el Hannát, nem követem el életem legnagyobb hibáját és most minden sokkal egyszerűbb lenne. De elszúrtam, és nem tudom, hogyan alakíthatnám úgy a dolgokat, hogy annak eredményeképp boldogok vagyunk Linivel. Már, ha ő is ugyanazt érzi, mint én. De nem hittem benne igazából az elvei miatt. Az lehetetlen, hogy ő is ezt érzi.

Elina:

Hazafelé menet eszembe jutott milyen régen nem mondhattam Sebinek, hogy szeretem. Pedig mindig is szerettem. Eleinte olyan volt számomra, mint egy testvér, és teljesen így is viselkedtünk. Seb többet volt velem, mint a saját nővéreivel, bár mikor Fabi megszületett rá több időt szakított. Az öccse volt rajtam kívül a mindene. Aztán ez a kapcsolat megváltozott barátivá. Ő volt a legjobb barátom, és Emmán kívül mással meg sem próbáltam barátkozni, és rajtam kívül Sebnek sem voltak igazán komoly barátai. Talán még Tomot mondanám ilyennek. Bár, ahogy mi ketten úgy Emma és Tom is inkább egymás társaságát élvezte jobban. Rengetegszer mondtuk a másiknak, hogy szeretjük. De én most nem vagyok benne biztos, hogy ugyanolyan értelemben mondtam neki ezt a szót, mint mikor néhány éve elköszöntünk egymástól. Akkor még csak egy fiatal tinilány voltam, aki a legjobb barátjától elköszönt, de most felnőtt szemmel nem tudok már csak így nézni Sebre. Az évek során sokkal férfiasabb lett, és bár szerettem a kisfiús Sebet, de ez a változás rajta megmozgatta a fantáziámat. Testén látszott, hogy folyamatosan edz, arcán ugyan még felfedezhető volt a régi kisfiússág, de a borosta, amit újabban előszeretettel növeszt markánsabbá teszik azt. Igazán jóképű lett, és megzavar a tudat, hogy már nem barátként tekintek rá, hanem a férfit látom benne, akivel szívesen leélném az életem. De felesége van, és tapasztalatból tudom, hogy a válásokat, a miénkhez hasonló kisvárosokban nem tolerálják. Neki meg pláne nehéz lenne az élete utána, hiszen ő a város híressége. Na meg ő tuti nem nőként tekint rám, hanem még mindig csak a legjobb barátja vagyok számára. Meg miért pont én kellenék neki, mikor akárkit megkaphatna, akit csak akar.

Hazaérve sorban bevittem minden szatyrot a konyhába, majd kipakoltam őket. Úgy döntöttem készítek már valami normális ételt, nem kívántam már a pizzát. Mivel imádom a kagylót és minden tengeri herkentyűt vettem is belőle. A kagylókat meg voltak már tisztítva ezért azzal nem kellett már foglalkoznom, gyorsan pucoltam hagymát, felkockáztam és olívaolajban megpirítottam, hozzáadtam a kagylókat és feltettem a spagetti tésztát főni. Tíz perc múlva a kagylóra ráöntöttem a tejszínt és beleszórtam a petrezselyemzöldet, a chili paprikát és ízesítettem. Megvártam míg egyszer felforr és levettem a tűzről, majd a tésztát is leszűrtem egy edénybe, amiben összekevertem a kagylós szósszal. Egy adagnyit elcsomagoltam magamnak vacsorára, a többit egy dobozba tettem és felvéve a táskámat, a kabátomat elindultam. Bezártam az ajtót, majd a kosiba beülve visszaindultam Sebhez. Tudtam, hogy ő is imádja ezt az olasz ételt ezért is nem otthon ettem.

Mikor leparkoltam a bolt mellett lévő parkolóban, nem szálltam ki azonnal. A zavaros érzéseim miatt kissé furán éreztem magam, de tudtam, hogy nem szabad elgyengülnöm. Seb és én csak és kizárólag barátok vagyunk, semmi több – mondogattam magamban. Azt nem fogom hagyni, hogy miattam elváljon, mert akkor még ennél is jobban közutálat tárgya lennék. A szeretője meg nem leszek, az ezer százalék. Sosem értettem azokat az embereket, akik a házasságukat kockára téve szeretőt tartanak. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartottam. Inkább szeretem titokban, magamban, de sosem fogja megtudni Seb az érzéseimet iránta. Mikor ezt eldöntöttem magamban, mosolyt erőltettem az arcomra és kiszálltam a kocsiból. Az utca túloldalán beszélgető két idős néni észrevett és én udvariasan köszöntem nekik, amit ugyan viszonoztak, de még láttam, ahogy az egyik bizalmasan hajol a másikhoz és rám pillantva suttog neki valamit. Nem foglalkoztam a szívemben keletkező rossz érzéssel, mosolyogva nyitottam be a boltba, ahol Seb a pultra támaszkodva egy autós magazint olvasgatott. A csilingelésre felfigyelt és amint észrevett elmosolyodott.

- Nézd mit hoztam – emeltem fel a dobozt, mire felcsillant a szeme.

- Csak nem vongole spagetti? – kérdezte vigyorogva és mikor bólintottam odaszaladt hozzám kikapta a kezemből és már vette is le a fedelét. – Imádlak Lini.

- Tudom – csak nem úgy, ahogy én téged – gondoltam szomorúan – de a látszat érdekében mosolyogtam. – Kettő villát hozz – szóltam utána, mikor hátraindult, ahol egy kis konyha kapott helyet.

- Te nem ettél? – kérdezte mikor visszatért a két evőeszközzel.

- Nem, csak megcsináltam és már jöttem is – mosolyogtam rá, miután helyet foglaltam az ölében. – Tudtam, hogy te is imádod, gondoltam megleplek vele.

- Sikerült – adott egy puszit az arcomra, de ezúttal tovább tartotta ott az ajkait. Zavartan pillantott rám, és mikor meglátta elpirult arcomat lesütötte a szemét. Zavarban volt ő is és én is. Én azért mert tudom, hogy már nem csak barátként tekintek rá, de azt nem tudom, az ő zavarának mi volt az oka. Talán ugyanez? – gondoltam, de gyorsan el is hessegettem elmémből ezt a buta gondolatot. – Az lehetetlen, hogy ő is ezt érzi.