13. rész

13. rész

Elina:

Sebet átölelve könnyeztem én is. Norbert nem halhatott meg. Miért mindig a jó emberek halnak meg? Miért nem lehet a gonoszaknak és a bűnözőknek meghalni? Annyira rossz, így látnom Sebet. Imádta az apját, ő volt a mindene, aki vitte gokartozni, majd a versenyekre, és aki mellette állt akkor is, ha hibázott, vagy ha győzött. Aki ott volt vele a világbajnoki címének megnyerésekor, aki támogatta és bíztatta, hogy nem szabad feladni.

- Annyira hiányzik már most – térdelt fel és úgy szorított magához.

- Elhiszem Drága – simogattam a fejét és apró puszikat nyomtam a hajára. Emlékszem, ő is így vigasztalt mikor az édesanyám meghalt. – Hazamenjek veled?

- Nem akarok most oda menni – húzódott el és rémült tekintettel nézett rám. – Kérlek, nem akarok. Ott minden apára emlékeztet, és én most nem bírnék ott lenni.

- De nem kéne most anyukáddal lenned? – kérdeztem tőle együtt érzőn. – Veled megyek én is.

- Ne, anyával otthon van Mel, Fabit meg elvitte Steph – mondta, majd felállt és letörölte az arcát, de szinte azonnal újra könnymaszatos lett. – Nem akarok oda menni, kérlek Lini, menjünk hozzád.

- Rendben – álltam fel én is, majd a táskámat és a dzsekimet felvéve megfogtam a kezét, majd az autójához mentünk. – Kérem a kulcsot.

- De…

- Nincs de Seb – nyújtottam felé a kezem. – Ilyen állapotban nem vezethetsz.

- És a te kocsid? – nézett körbe.

- Reggel Adam hozott el, otthon van a kocsim – magyaráztam mire fájdalmas fintorba torzult szép arca. – Kérem a kulcsot Seb.

- Rendben – előhalászta a zsebéből, majd a tenyerembe ejtette és beült az anyósülésre.

A rövid, alig tíz perces úton egy szót sem szólt, csak bámult kifelé az ablakon. Nem akartam megzavarni, ezért én sem szóltam hozzá. Tudtam nagyon jól, hogy ő inkább az a fajta, aki magában tudja helyretenni a dolgokat és csak azután beszél róla.

A házban Seb automatikusan a nappaliba ment, ahol a térdét felhúzva és átkarolva ült le, majd előre és hátra kezdett hintázni. A konyhában elővettem két bögrét és a vízforralót, amit megtöltöttem és bekapcsoltam. A bögrékbe tettem egy-egy nyugtató hatású tea filtert, majd amikor felforrt a víz teletöltöttem őket. Tálcára pakoltam cukorral és citromlével együtt, majd visszamentem Sebhez a nappaliba. Még mindig ugyanúgy meredt maga elé kifejezéstelen tekintettel. Megízesítettem neki a teát, majd felé nyújtotta. Mintha álmából riadt volna fel, megrezzent és rám nézett.

- Köszönöm – tekintete hálát tükrözött.

- Szívesen – hajtottam a fejem a vállára, majd átöleltem a derekát. – Te is velem voltál ugyanebben a helyzetben. Ez a minimum, amit tehetek.

- Ugye te nem hagysz el? – Olyan halkan suttogott, hogy alig hallottam meg.

- Sohasem – fogtam kezeim közé az arcát és a homlokunkat összeérintettem. – Sosem lennék képes elhagyni téged. Mindig veled leszek, akármi is történjék.

- Akkor miért nem velem vagy? – pillantott rám kék szemeivel. – Miért Adammel vagy?

- Tudod jól az okát Seb – húzódtam el tőle, de ő letette a bögrét az asztalra és utánam nyúlt. A derekamat megfogva az ölébe húzott és a nyakamba temette az arcát. Ha nem lett volna megszokott tőlünk ez a pozíció még kínosan is éreztem volna magam, de inkább csak kiélveztem a közelségét.

- De engem nem érdekel senki más rajtad kívül – mormogta és a nyakamat kezdte e csókolgatni. Túl gyenge voltam és nem húzódtam el tőle, hagytam neki, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. – Szeretlek Lini.

- Én is téged Seb – suttogtam és egy árva könnycsepp folyt végig az arcomon. Seb meglepetten emelte fel a fejét és nézett rám.

- Tényleg? – kérdezte döbbenten.

- Igen – hajtottam le a fejem. nem bírtam a szemébe nézni és látni a boldogságot, amit a gyengeségem okozott. – De ennek ellenére is tartom magam ahhoz, hogy mi nem lehetünk együtt.

- De miért nem?

- Seb – sóhajtottam lemondóan. Kár volt belemenni ebbe a témába. – Hadd ne kelljen megint elmondanom az okokat. Legyen elég annyi neked, hogy szeretlek.

- De nekem – kezdte, de nem tudta folytatni, ugyanis félbeszakította a csengő dallama. Felálltam az öléből, de a kezem után kapott. Tekintete rémült volt.

- Ne hagyj itt – könyörgött.

- Nyugi – simogattam meg az arcát, majd gyengeségem eredményeképp egy apró csókot nyomtam a szájára. – Mindjárt jövök Seb – mondtam, majd az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam azt. Amint megpillantottam a mosolygó Adamet rögtön lelkiismeret furdalásom lett az előbbi miatt. Hiába nem szeretjük egymást, azért megcsalni nem akartam. Kiléptem a lépcsőre, majd behajtottam magam után az ajtót.

- Szia édes – köszöntött, majd egy csókot adott. – Nem megyünk be? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Most nem alkalmas az idő arra, hogy itt legyél – mondtam halkan, hogy bent Seb ne nagyon halljon semmit.

- Mert? – nézett rám értetlenül. – Van nálad valaki?

- Igen – válaszoltam, mert úgy éreztem felesleges hazudnom, ezt úgyis megérti. – Seb van itt. Bizonyára hallottad, mi történt az édesapjával. Szüksége van rám.

- Menjen haza a feleségéhez, nála vigasztalódjon ne itt – vágta rá, majd mellettem be akart lépni a házba, de nem engedtem.

- Adam – kezdtem lassan, hátha így jobban megérti. – Seb olyan, mint a testvérem. És most vele kell lennem. Ezen se te, se senki más nem tud változtatni.

- Azt mondod, hogy fontosabb ő, mint én? – förmedt rám.

- Igen, Seb jelen pillanatban fontosabb, mint te – feleltem dacosan, majd kinyitottam az ajtót és beléptem. De mielőtt becsuktam volna, még kiszóltam Adamnek. – És most kérlek, menjél el, per pillanat nincs hangulatom hozzád – mondtam neki, majd bezártam az ajtót.

Seb még mindig kifejezéstelen arccal ült a kanapén és a sötét tévét bámulta. A kezemet a vállára tettem, mire megrezzent, mintha észre sem vette volna, hogy visszajöttem. Újból visszahúzott az ölébe és csak szorított magához.

- Anyukád hogy van? – kérdeztem halkan.

- Nem hajlandó beszélni senkivel sem, még a szobájukból sem jön ki – mormogta halkan a mellkasomba. – Ezért is nem akarok otthon lenni. Nem bírnám így elviselni a látványát. Ez most tudom, hogy elég bénán hangzik, de most úgy érzem először a saját fájdalmammal kell megbirkóznom. Addig nem tudok neki segíteni. De Mel ott van vele, bár ő is csak ma meg holnap, mert vissza kell mennie az egyetemre.

- Akkor Hanna lesz otthon anyukáddal? – simogattam a haját szórakozottan. Seb erre a mondatomra égnek emelte a tekintetét és gúnyosan felhördült.

- Hanna – legyintett lemondóan. – Őt nem érdekli ez az egész. Vizsgái vannak és nem tud elszabadulni az egyetemről. Még a temetésre sem. – Döbbenten hallgattam szavait, de inkább nem mondtam semmit.

- Ettél ma már? – kérdeztem és most az arcát simítottam végig.

- Nem – felelte, majd fáradtan hátradőlt a kanapén.

- Összeütök valamit – álltam fel az öléből. – Rántotta jó lesz?

- Tökéletes – mondta kedvetlenül, de nem nézett rám. Aggódtam érte. Nem akartam, hogy ennyire magába forduljon. A konyhába mentem, majd elővettem a tojásokat, egy serpenyőt, zöldségeket és egy kis sonkát. Egy fél óra múlva már az asztalra pakoltam ki a kész ételt.

- Seb, kész a vacsora – szóltam neki, mire lassan felállt és leült a mellettem lévő székre. Elfeleztem az adagot és nekiláttunk az evésnek. Pontosabban én ettem, Seb meg csak turkálta. – Egyél kérlek – kértem, mire nem túl nagy lelkesedéssel, de nekiállt. Amint befejeztük én a tányérokat a mosogatóba tettem, majd kézen fogva Sebet az emeletre mentünk. A szobámba érve ő leült az ágyamra, én pedig a szekrényhez léptem. Mindig szokott itt lenni ruhája, ezért most elővettem neki egy melegítő nadrágot és egy pólót, majd a kezébe nyomtam. Mivel nem mozdult újfent kézen fogtam, majd a fürdőbe vezettem. A polcról levettem egy törölközőt és a fürdőkád szélére tettem.

- Fürödj meg, aztán aludjál – mondtam és otthagytam. Míg Seb fürdött én lementem elmosogattam és rendet tettem a nappaliban, majd a szobámban átcseréltem az ágyneműt tisztára. Seb jó fél óra múlva lépett be a szobába. – Megfürdök én is, aludjál nyugodtan itt. Majd én alszok anyu régi szobájában – mondtam rámosolyogva, de ő rémülten nézett rám.

- Ne hagyj egyedül – kérte újra. – Nem akarok egyedül lenni az éjszaka. Mint egy régi barát, mintha a testvérem lennél úgy maradj velem. Kérlek.

- Rendben – adtam meg magam, de azzal győzködtem magam, hogy ez különleges alkalom és több ilyen úgysem lesz. Egy negyed óra alatt végeztem a fürdéssel, mikor beléptem a szobába Seb a hátán feküdt és a plafont bámulta.

Lefeküdtem mellé, mire ő megemelte a fejét és a mellkasomra hajtotta, szorosan ölelve a derekam. A haját

simogattam, míg azután is, hogy a légzése egyenletes nem lett, jelezve, hogy elaludt, és közben azon gondolkodtam, hogy milyen feleség az olyan, aki még egy ilyen helyzetben sincs a férje mellett? 

12. rész

Halihó!

Bocsánat, hogy eddig nem jelentkeztem, de egyszerűen teljesen elakadtam a történetekben. Mostanra sikerült úgy ahogy túljutnom ezen és ezentúl már tényleg rendszeresen jövök majd. Egyelőre a Linással :)

A fejezet kicsit rövid is lett, de úgy terveztem, hogy ez egy átvezető lesz majd. Innentől beindulnak az események majd ;) A végéért pedig bocsi :'(

Kommenthatár nincs, de örülnék egy pár sornak :)

Puszaa :)

12. rész

Elina:

A vacsoránk után Adam minden nap felkeresett. Hol a boltba nézett be hozzám, hol zárásra jött el elém, vagy éppen hozzám csengetett be estefelé. Igazából még élveztem is a társaságát, jól el tudtunk mindenről beszélgetni, de Sebet nem felejtette el velem. Akárhogy is próbáltam nem rá gondolni valamiről mindig eszembe jutott. Bár ezen az sem segített, hogy minden reggel találkoztunk a boltjukban. Mindig a szokásos vidám mosoly ült az arcán, de én láttam a szemében a szomorúságot. És a tudat, hogy ez miattam van, nagyon rossz volt.

Két héttel később is épp a vacsorámat dobtam össze, amikor csengettek. Adam volt az, és új szokásához hűen egy kis csokor orchideát hozott nekem. Egyszer rákérdezett, hogy miért van tele a ház orchideákkal, mire mondtam, hogy az a kedvenc virágom. Azóta, ha jön, mindig kapok egyet. Bár igazság szerint a szálassal nem sokat tudok kezdeni azon kívül, hogy vízbe teszem. Mindig is szerettem ezeket a növényeket gondozni.

Szokás szerint mikor belépett egy csókot adott köszönésképp. Nem éppen élveztem őket, de annyira rossz se volt, hogy elhúzódjak tőle. Az első néhány alkalommal még megkíséreltem, de utána már nem ellenkeztem. Tudtam, hogy Seb csak akkor fog kiszeretni belőlem, ha látja, hogy mással vagyok, így nem volt más választásom, mint tettetni a boldogságot.

- Lina szeretnék beszélni veled valamiről – kezdte Adam, majd miután az ajtó melletti szekrénynél levette a cipőjét és a dzsekijét követett a konyhába.

- Mondjad csak – mosolyogtam rá. Attól, hogy szerelmes nem voltam belé a társaságát élveztem. Mondhattam volna azt, hogy a barátom lett, de nekem a barát státusz nem elég. Nekem az kell, hogy velem legyen és Seb elfelejtsen. Nem tehetem tönkre az életét. Az enyémnek már úgyis mindegy volt.

- Arra gondoltam, hogy esetleg… – kezdte, de elhallgatott és mintha zavarba is jött volna.

- Igen? – pillantottam hátra, majd visszafordultam a sülő húsokhoz, nehogy leégjenek.

- Szóval, hogy mit szólnál hozzá, ha megpróbálnánk együtt? – hadarta el, de közben mögém lépett és átölelte a derekamat.

- Adam, én… – fordultam vele szembe és lehunytam a szemem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Ezt akartam, mert csak így tudom tával tartani magamtól olyan szempontból Sebet, de mégsem tudtam mondani neki semmit. Fájt, hogy fájdalmat okozok Sebnek. – Én nem…

- Mit nem? – lépett hátrébb és a pultnak dőlt.

- Nem vagyok beléd szerelmes, sajnálom – suttogtam lehajtott fejjel és vártam, hogy majd kiakad.

- Én sem – jegyezte meg nyugodtan. Meglepődve emeltem fel a fejemet és döbbenten néztem rá. – Dora volt életem szerelme, de ő meghalt. És én nem hiszem, hogy tudnék bárkit is úgy szeretni, mint őt. De veled jól érzem magam, és nem látom akadályát, hogy megpróbáljuk együtt.

- Rendben – egyeztem bele már nyugodtabban. Ha ő sem szeret, akkor nekem sem lesz rossz, hogy csak kihasználom. Mert ezt tettem vele. – De ez nem furcsa neked? Mármint, hogy te sem szeretsz és én sem téged, és mégis együtt leszünk.

- Jajj Lina – lépett hozzám és átölelt. Bármennyire is hihetetlen még számomra is, de sokkal jobb így az ölelése is, hogy tudom, ő sem szeret. – Nem gyerekek vagyunk, nem kell ide szerelem. Neked is volt egy nagy csalódásod és nekem is, és talán még meg is nyugodtam mikor mondtad, hogy nem vagy belém szerelmes.

- Ne haragudj meg, de én is jobban érzem így magam – suttogtam bele a pólójába.

- Dehogy haragszom – nevette el magát Adam.

- Éhes vagy? – néztem fel rá, és mikor lelkesen bólintott kibontakoztam az öleléséből és a konyhaszekrényhez léptem, ahonnan elővettem két tányért és a kezébe nyomtam. – Ugye megterítesz? Én addig megcsinálom a salátát. Evőeszközt a legfelső fiókban találsz, poharat meg ebben a szekrényben – mutattam rá a legszélsőre.

- Igenis – nevetett fel és viccesen vigyázz állásba állt.

Egy hónapja voltam már együtt Adammel és nem bántam meg, hogy összejöttem vele. Most, hogy tudtuk, egyikünk se szerelmes a másikba sokkal felszabadultabbak voltunk egymás társaságában. Tulajdonképpen barátok voltunk, akik a barátság mellett plusz elfoglaltságként lefeküdtek egymással. És eleinte furcsa volt így vele lenni, de mára már ez feledésbe merült.

Épp az ebédemet készültem elfogyasztani, amikor szó szerint szinte berontott Seb az üzletbe. A tekintete rémült volt, és könnyes volt az arca. Amint bezárult mögötte az ajtó lerogyott a pult tövébe és zokogni kezdett.

- Seb – guggoltam le mellé, miután gyorsan kitettem a „zárva” táblát és bezártam az ajtót. – Mi a baj?

- Apa – fuldoklott a könnyeitől és kapkodva vette a levegőt. – Apa meg…

- Mi történt Norberttel? – ráztam meg kétségbeesetten. Sosem láttam még ilyennek, és ez megrémisztett.

- Apa meghalt – mondta ki és a térdére hajtotta a fejét úgy zokogott tovább.

11. rész

Halihó!

Meg is hoztam a következő részt :) Most még ugyan kicsit szomorú részek következnek, de lesz még boldogság bőven :)

Puszaa

11. rész

Elina

- Nem lehet ezt – löktem el magamtól Sebet. – Neked feleséged van, nem szabad ezt tennünk. Nem leszek én egy szerető az életedben.

- Nem lennél az – hadarta seb, miközben a derekamnál fogva magához húzott. – Elválok Hannától, csak te leszel az egyetlen.

- Ezt felejtsd el – fejtettem le magamról a kezeit és lépésenként hátráltam. – Látod engem, hogy megbélyegez itt mindenki csak azért, mert elváltam, pedig tudják az okokat. Neked százszor rosszabb lenne, mert te vagy a város büszkesége.

- Nem érdekel mit gondolnak rólam itt – indult el felém újra. – Csak te érdekelsz Lini, értsd meg.

- Te értsd meg Seb – könyörögtem neki, mialatt letöröltem a könnyeket az arcomról. – Ha egy kicsit is fontos vagyok neked megérted, és elfelejted azt, amit irántam érzel. A saját életemet már tönkretettem, a tiédet nem fogom.

- De… - kezdte, de közbevágtam. Nem akartam, hogy folytassa, épp elég rossz volt eddig is hallani és látni mennyire szenved ettől az egész kialakult helyzettől. Hamarabb kellett volna hazajönnöm, akkor nem lennénk most ilyen hülye szituban.

- Nincs de, Seb – mondtam, és tudtam, hogy a következő mondatom nagyon fog fájni neki is és nekem is, de tudtam, hogy ez az egyetlen megoldás arra, hogy beletörődjön, mi sosem lehetünk már együtt. – Nem is értem, miből gondold, hogy én ugyanazt érzem irántad, mint te. Én még mindig csak a legjobb barátomként tekintek rád. – Megtettem, kimondtam és pokolian fáj. Seb arca fájdalmasan rándult meg és ettől csak még jobban szenvedtem. Utáltam megbántani másokat, őt megbántani pedig felért egy kínzással is.

- Értem – suttogta letörten, majd megfordult és visszament a vendéglőbe, én pedig a könnyeimet törölgetve ültem be a kocsimba és indultam haza. Amint hazaértem átöltöztem az alvós ruhámba és bebújtam az ágyba, majd a tizenöt évesen Sebtől kapott óriás, fehér plüssmacimat magamhoz ölelve álomba sírtam magam.

Másnap kora reggel már fent voltam. Nem tudtam aludni és csak forgolódtam az ágyban. Nagyon fájt, hogy megbántottam Sebet, de nem tehettem mást. Ha tovább folytatta volna a győzködésemet, rövid időn belül megtörtem volna, és az nem vezetett volna semmi jóra. Engem már így is elítélnek a válásom miatt, őt meg még inkább megviselte volna az, hogy a szeretett város lakói kikezdik. Már pedig hiába tette híressé a város nem kímélték volna őt sem. Inkább szenvedjek én egyedül, mint ő is velem együtt.

Este fél hét körül aztán nekiálltam készülődni az Adammel való vacsorámra. Letusoltam, megszárítottam a hajam, majd egy kicsit be is göndörítettem, a szememet füstösre sminkeltem, spirállal kiemeltem még a szempilláimat a számra pedig egy vöröses rúzst tettem. Az öltözéket nem igazán akartam túlzásba vinni, ezért csak egy fehér csőszárú nadrágot vettem fel egy fekete blúzzal, meg a fehér blézeremmel. A túl sok ékszert sosem szerettem, ezért csak egy fekete rózsa alakú fülbevalót tettem be, majd beleléptem a fekete magas sarkúmba. Egy szintén fekete táskába átdobáltam a szükséges dolgaimat, fújtam magamra egy keveset a kedvenc parfümömből és ezzel kész is voltam. Már csak Adam érkezésére kellett várnom. Nem is váratott sokáig magára.

- Szia – köszöntem, miután ajtót nyitottam neki.

- Hello – mosolygott rám, majd végigmért, amitől eléggé zavarba jöttem. – Csinos vagy.

- Köszönöm. – Éreztem, hogy felforrósodik az arcom és kis pír jelenik meg rajta. – Te is jól nézel ki – mondtam, hogy leginkább a zavaromat leplezzem, de Adam valóban jól nézett ki. Fekete farmernadrág volt rajta szürke inggel, fekete nyakkendővel és zakóval. Elegáns volt, de mégis laza és fiatalos. Ha nem Sebet szerettem volna még talán bele is tudtam volna szeretni, így azonban azon kívül, hogy vonzónak és jóképűnek tartottam, semmit nem éreztem iránta.

- Mehetünk? – kérdezte és miután bólintottam udvariasan nyújtotta felém a karját, amibe bele is karoltam.

- Hová is megyünk? – kérdeztem miután beültünk az autóba és Adam indított. Gyorsan vezetett és nagyon úgy tűnt, mintha próbálná Seb vezetési stílusát utánozni, de nem igazán ment neki. Emelett benne nem is bíztam, így kissé féltem mellette.

- A Goldener Engel-re gondoltam – nézett rám egy nagy mosollyal az arcán.

- Az utat nézd – szóltam rá, mikor láttam, hogy nem igen akarja levenni a szemét rólam. – Amúgy az tökéletes, de szólhattál volna előre és akkor felveszek valami alkalmibbat.

- Tökéletesen nézel ki – pillantott rám megint, de most hamar visszafordult az úthoz.

Az étterem a főtéren helyezkedett el, és kint is helyet lehetett foglalni, Adam egy ilyen asztalhoz vezetett. Felnéztem az épületre és eszembe jutott mennyivel szívesebben jöttem volna ide Sebbel. De nem lehet. Közben egy pincér jött oda és étlapokat adott a kezünkbe.

- Milyen italt parancsolnak? – kérdezte és egy kisnoteszt vett elő a kötényéből. 

- Egy üveg Sauvignon Blanc-t – nézett fel rá Adam, majd visszafordult az étlaphoz, de előtte még rám mosolygott.

- Máris hozom – mondta a pincér, majd elsietett.

- Nem is tudom elmondani, mennyire örülök neki, hogy elfogadtad a meghívásomat – emelte rám a tekintetét Adam.

- A történtek fényében én is meglepődtem saját magamon – adtam kitérő választ. Azt mégsem mondhattam, hogy csak így tudtam magam távol tartani Sebtől.

- Én nem ítéllek el – mondta, de nem tudtam eldönteni, hogy valóban így gondolja, vagy csak azért mondja, mert esetleg így könnyebben meghódíthat.

- Választottak már? – tért vissza a pincér, és megtöltötte mindkettőnk poharát a fehérborral.

- Én egy tejszínes gombamártásos pulykamellet kérek rizzsel – néztem fel a pincérre, miközben elmondtam a rendelésem, és átnyújtottam az étlapot is neki.

- Én is ugyanezt kérem – felelte Adam, mikor a pincér kérdőn tekintett rá.

- Azonnal hozom – mondta és sietve távozott.

- Rád – fogta meg a poharát Adam és felemelte. – Vagyis remélhetőleg ránk. És köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.

- Szívesen – emeltem fel én is a poharat, majd koccintottam neki az övének.

Miután meghozták a vacsoránkat nem sokat beszéltünk. Előtte viszont elmesélte, hogy volt egy barátnője, akivel az életét is el tudta volna képzelni, de ő meghalt leukémiában. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen semmit nem éreztem iránta elég jól éreztem magam a társaságában. Viszont elég kellemetlen volt számomra a gondolat, hogy sokszor Seb arcát képzeltem Adamé helyébe. Sajnáltam, mert végül is kihasználom csak, de ha így tudtam csak elérni, hogy Seb lemondjon rólam, akkor ez a helyes, még ha tudom, hogy nem is az.

Mivel a főételt én választottam, a desszertet Adamre bíztam, aki egy-egy szelet fekete erdő tortát rendelt. Miután ezt is elfogyasztottuk, Adam fizetett, majd hazaindultunk. Az autóúton Adam minden mozdulatát lestem, és majdhogynem helyette is figyeltem az utat. Nem ivott sokat, de akkor sem szerettem, ha valaki alkohol fogyasztása után autóba ül.

Miután leparkolt a házam előtt megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, de attól még bennem volt a félsz, hiszen neki még innen is haza kellett érnie. Épp elköszönni akartam és gondoltam azt még nem érti félre, ha az arcára adok egy puszit, Adam azonban gyorsabban mozdult nálam.

Sebastian:

A szokásos esti edzésemet tartottam, ami ugyan már nem lett volna kötelező mégis csináltam, igaz Heikki egy könnyített programot csinált nekem, ami a futásból, biciklizésből konditermi edzésből állt. Most épp a futás volt a soron, bár azt ma már letudtam, de vacsora alatt Hanna olyan szinten felidegesített, hogy muszáj volt valahogy levezetni a feszültséget. Ilyen esetekben leginkább Linihez mentem volna, de most azzal az Adam gyerekkel randizik. Annyira fájt, amit tegnap mondott. Pedig annyira reméltem, hogy ő is ugyanazt érzi, mint én. De nem. Bár nem tudom mit áltattam magam, akárhányszor közeledtem felé mióta visszajött mindig visszautasított. Most pedig kénytelen vagyok beletörődni, hogy számomra ő már mindig is a legjobb barátom marad, aki a plátói szerelmem is egyben.

És tessék direkt nem erre akartam futni, mégis előtte kötöttem ki. A háza előtt egy ismeretlen sötétkék autó állt. Tehát már hazaértek. – gondoltam magamban keserűen. Nem hittem el, hogy tényleg voltam olyan hülye, hogy hagytam elmenni, mikor meghalt az édesanyja. Akkor kellett volna magam mellett tartanom, akkor most nem lenne ez az egész elcseszett helyzet. Nem ment volna férjhez, velem lett volna a pályafutásom alatt és nem vettem volna el ezt a hülye libát, aki most a pénzemen élősködik. Épp indulni akartam haza, mielőtt még észrevesznek és azt hiszik, hogy leskelődtem utánuk, mikor az autóban mozgást láttam. A szívem akkor tört végleg össze, mikor megláttam, amint Adam és Lini megcsókolják egymást.