6. rész

Halihó!

Tegnap ígértem, a 6. részt ha összejön a 4 komment. Nos mivel meglett ezért itt is van :)

Köszönöm Briginek, RedBullGirl-nek és a két névtelenül írónak! És arra gondoltam, hogy ha ehhez a részhez is lesz ugyanúgy 4 komment holnap 4ig, akkor megint lesz új rész. :D Tudjátok hogy van ez, ha ti írtok nekem is jobban megy ;)

Puszaa :)

6. rész

Elina:

Seb a nyakamba temette arcát és próbált a hajam mögé rejtőzni. Reakciójából egyből leszűrtem, hogy tényleg nem érez semmit sem Hanna iránt. Elkövetett részegen egy hibát és most emiatt szenved egy életen át. A kisvárosokban elég rossz szemmel néznek azokra, akik elváltak. Az alatt a tíz méter alatt, míg a parkolóból a boltig elsétáltam csak körülbelül öten fordultak meg utánam, ebből azonnal tudtam, hogy már szinte mindenki értesült a válásomról, na meg a Ben által rendezett jelenetről.

- Magyarázatot várok Seb – csattant fel Hanna, de hangja inkább visításnak volt mondható. Igazság szerint sosem bírtuk igazán Hannát. Az a tipikus nyávogós, elkényeztetett, apuci kedvence szőke plázacica volt, aki mindent megkapott, amire csak vágyott.

- Mégis milyen magyarázatot akarsz? – mordult fel Seb még mindig a hajam rejteke mögül. – És örülnék, ha békén hagynál, és befejeznéd a sipákolást – nézett fel a feleségére, aki csak tátogott, de hang nem jött ki a torkán. Így leginkább egy halra hasonlított és én nem tudtam megállni vigyorgás nélkül a gondolatomat. – Szeretnék Linivel lenni, úgyhogy kérlek szépen, menj most el innen.

- De én vagyok a feleséged – sikította magas hangon, ami nem volt épp a legkellemesebb a füleinknek. – Velem kéne lenned és nem vele.

- Már nem azért, de Linivel a születésünk óta barátok vagyunk – magyarázta türelmesen Seb, mintha egy értelmi fogyatékoshoz beszélne. Bár lehet, hogy Hanna csak így érti meg? – Én inkább vagyok vele, mint veled. Hát nem bírod megérteni, hogy ha nincs az az állítólagos gyerek sosem veszlek el téged? De még csak járni, sem jártam volna veled. Az az éjszaka életem legnagyobb hibája volt és a lehető legrosszabb következménye lett.

- Mi az, hogy állítólagos gyerek? – visított fel Hanna és arca egyre inkább vörösödött el a dühtől.

- Hát nem érdekes, hogy mihelyt elvettelek elvetéltél? – tette fel a kérdését Seb gúnyosan.

- Hogy lehetsz ilyen érzéketlen bunkó? – csattant fel. – Az a gyerek miattad halt meg, mert olyan ellenségesen bántál velem. Sosem mutattad, hogy szerettél volna. Emiatt vetéltem el.

- Miattam? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Seb. – Azóta, az éjszaka óta egy ujjal sem értem hozzád, amiatt meg nem vetél el egy nő, mert nem mutattam ki a szerelmemet, amit mellesleg nem is érzek irántad – mondta és a fejét csóválta közben, mint aki el sem hiszi, hogy még mindig ez a téma van terítéken.  Hanna már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de megelőztem.

Sebék boltja

- Muszáj még mindig itt rontanod a levegőt? – húztam el a számat. – Szeretnénk végre nyugodtan beszélgetni és, mint látod egyikünk sem kíváncsi rád túlzottan – közöltem vele azt, amit minden ember észrevett volna, ha nem egy ilyen ostoba liba, mint amilyen Hanna is. Mondandóm szemmel láthatóan megdöbbentette, mert a száját nyitva felejtette és csak vörösödött, ki tudja már hová. A kaput az tette be nála, amikor Seb a nyakamba fúrta az arcát és jól hallhatóan nevetni nem kezdett, akkor aztán sarkon fordult és teljes erőből becsapva maga után az ajtót távozott. 

Mikor végre tiszta volt a terep én sem tudtam megállni nevetés nélkül. Fejemet az övére hajtottam és csak nevettünk.

- Köszönöm – puszilta meg az arcomat még mindig kuncogva miután elhúzódott tőlem egy kicsit.

- Nincs mit – mosolyogva gondoltam vissza Hanna reakciójára. – Tudod, hogy már a suliban sem tudtam elviselni. Egyszerűen kiráz a hideg, ha megszólal. A magas hangon való visítása egyszerűen több mint kiborító.

- És nekem ezt kell minden nap hallgatnom – vágott igen szenvedő képet. – Még jó, hogy sosem voltál szívbajos, ha neki kellett beszólni, különben még mindig itt hisztériázna.

- Na ettől akartam megkímélni magunkat – mondtam kuncogva. Sosem gondoltam volna Sebről, hogy a feleségéről így fog beszélni. Bár, hogy Hanna lett az a személy egy ilyen szerencsétlen okból kifolyólag nem is kéne igazán csodálkoznom. Seb mindig is azt monda, amit gondolt és ezt akkor is kimondta, ha az a másiknak lehet, hogy pont nem tetszik.

- Van valami programod mára? – kérdezte, miközben az kézfejem cirógatta.

- Igazság szerint már csak a vásárlást és a melókeresést terveztem – feleltem, de ez eszembe juttatta, hogy minden vásárolt cucc a kocsimban van, ahol nem éppen vannak jó helyen. – Most haza kell mennem – pattantam fel az öléből.

- Mi? – nézett rám értetlenül. – Hiszen most mondtad, hogy mára nem terveztél semmit csak vásárlást meg munkakeresést. Előbbit gondolom már megejtetted, utóbbi meg ráér holnapig.

- Ja, már vásároltam, de minden a kocsiba van – magyaráztam, miközben felvettem az időközben levetett kabátomat és az ajtóhoz léptem. – Majd még visszajövök, csak ki kell pakolnom – hadartam már a kilincsre téve a kezem, de a mozdulat közben megakadtam, mert megpillantottam egy az ajtóra ragasztott hirdetést.

„ELADÓ

A Marktstraße 2. szám alatt lévő ingatlan, régen ajándékboltként üzemelő része.

Érdeklődni nálam, Alexandra Schwarznál lehet, a következő telefonszámon: 0-39-7114651.”

Sebastian:

- Ezt elteszed nekem? – kérdezte Lini és a papírra mutatott.

- Persze – bólintottam, majd mellé sétáltam és levettem a hirdetést. – Megveszed?

- Szerintem igen – felelte és gyorsan megölelt. – Sietek vissza, szeretlek! – mondta és már ki is viharzott az ajtón.

- Én is téged Lini – sóhajtottam fel és szívem összeszorult a gondolatra, hogy Lini nem olyan értelemben mondta a szeretleket, mint én.