10. rész

Halihó!

Következő rész :)

A végét csak neked csak most Brigi, meg természetesen amit megbeszéltünk maajd valamikor :D

Puszaa

10. rész

Elina:

- Bocsánat, de tényleg nem emlékszem rád – szabadkoztam azonnal Adamre nézve.

- Persze – legyintett lemondóan. – Neked Sebastianon kívül senki nem létezett, csak esetleg Tom és Emma.

- Már nem azért – kezdtem és kihívóan előre dőltem. – De ti sem erőltettétek meg magatokat, hogy a közelembe férkőzzetek.

- Nem is lehetett volna – horkant fel gúnyosan. – De erről Seb többet tudna mesélni.

- Nincs mit mondanom – morogta mellettem és az előtte lévő sörös poharat fixírozta.

- Pedig szerintem lenne – nevetett fel Adam. – Nem is egyszer lettünk megfenyegetve, hogy ha nem tűnünk el a közeledből nagyon is meg fogjuk bánni. Emlékszel arra, amikor Peter elhívott randizni, de nem ment el? – nézett rám kérdőn.

- Igen – bólintottam. Az volt az egyetlen alkalom, amikor randira hívtak. Talán ezért is voltam túl önbizalom hiányos mindig is, mert sosem érdekeltem senkit sem, ezért csúnyának és szerethetetlennek gondoltam magam és ez nem tett túl jót a későbbi életemnek sem.

- Azért nem ment el, mert Seb megfenyegette, hogy ha a elmegy megkeserüli – mondta, mire én döbbenten néztem Sebre, de ő csak megrántotta a vállát.

- Ezek csak trófeákat akartak Lini – mondta és a combomra tette a kezét, mire én ledermedtem. Ez nem helyes. – gondoltam, majd megfogtam a kezét és elemeltem a lábamról és a sajátjára helyeztem. Seb kérdőn nézett rám, és tekintete fájdalmasan csillant meg. Hanna felé intettem a szememmel, mire ő dühösen szorította ökölbe a kezét.

- Nem mindenki – jegyezte meg Adam, és én ránéztem. Szemét összehúzva vizslatott minket. Nem volt kétséges, hogy látta az előbbi jelenetünket.

- Ha annyira akartak volna téged, ez nem rettente volna meg őket – szólt közbe Seb, de többet nem mondott csak Tomhoz és Danielhez fordult és velük kezdett el társalogni valami autós témáról.

- Igaza van Adam – fordítottam felé a fejem, mire ő bólintott, jelezve, hogy egyetért. – Akkor meg?

- Akkor még nem tudtam, hogy mit veszítek – jegyezte meg, majd felállt és a pulthoz sétált. Seb rákapta a tekintetét, de az semmi jót nem ígért. Lemondóan csóváltam meg a fejem Sebre nézve, majd én is felálltam és Adam után mentem. Nem tudtam ugyan, hogy Adamnek mik a szándékai, de abban biztos voltam, hogy ez a legegyszerűbb módja, hogy ne legyen akkora a kísértés Seb után. Szeretni biztos nem fogok rajta kívül senki mást, de hát a szerelem nélküli párkapcsolat neki is „működik”.

- Annie kérhetek még egy pohár almalevet? – néztem kedvesen a kis vendéglő tulajdonosára, mire ő mosolyogva bólintott és már töltötte is ki a kért italt. Annie egy negyven év körüli nő volt, aki a férjével együtt üzemeltette a helyet. Amikor nem volt erőm este főzni és nem tudtam mit hozni másnap ebédre mindig itt ebédeltem. Egyrészt Annie nagyon finoman főzött, másrészt meg kedvessége és az állandó törődése anyára emlékeztetett.

- Szóval most már tudod, hogy mit hagytál ki? – néztem kérdőn Adamre, miközben belekortyoltam az elém tett italba.

- Egy gyönyörű lány társaságát és barátságát hagytam veszni, mert figyelembe vettem Sebastian fenyegetéseit – válaszolta mosolyogva felém fordulva. – De, ha visszamehetnék az időben nem ezt tenném, küzdenék érted.

- Ez kedves tőled – mosolyogtam rá én is. – Azt hiszem én meg hagynám, hogy küzdj értem – mondtam kedvesen, de belül éreztem, hogy a szívem, majd megszakad. Szerettem Sebet, nagyon is, de tudtam, csak így tudom elérni, hogy Hannával maradjon és ne akarja tönkretenni az életét, ha én másnál keresem a boldogságot. És Adam talán még tényleg boldoggá is tehet, noha biztos vagyok benne, hogy szeretni sosem fogom úgy, mint ahogy Sebet szeretem.

- Ez nagyszerű – szélesedett vigyorrá a mosolya és én éreztem, hogy ez jó lesz így. Seb így el fog tudni felejteni, legalábbis az érzéseit irányomba és ugyanúgy barátok maradhatunk. – Akkor mondjuk, mit szólnál hozzá, ha holnap elhívnálak valahová?

- Szívesen elfogadnám a meghívást – válaszoltam műmosollyal miközben egyre inkább kezdtem rosszul érezni magam. De ez a helyes, tudom.

- Akkor holnap, mondjuk nyolcra érted megyek – vigyorgott egyre szélesebben, de ez hirtelen eltűnt az arcáról. Komor tekintettel nézett a hátam mögé, mire én is megfordultam és megpillantottam Sebet mögöttem. Szeme csalódottságot és fájdalmat tükrözött, és ettől csak még rosszabbul éreztem magam.

- Beszélhetnénk? – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Persze – bólintottam, majd Adam felé fordultam. – Akkor holnap találkozunk, már nem hiszem, hogy visszajövök – rám mosolygott, miközben felállt és egy puszit adott az arcomra. Fizettem, majd elköszöntem a többiektől is és már mentem is Seb után, aki már kint várt engem a vendéglő előtt.

- Miért csinálod ezt velem? – nézett rám elkínzott tekintettel. – Annyira hiányoztál, míg nem voltam itthon, most meg mintha kerülnél.

- Ez így helyes Seb – hajtottam le a fejem, nem bírtam a szemébe nézni. – Értsd meg, te nős ember vagy, nem lehetünk együtt és, hogy ezt elkerüljük az lesz a legjobb, ha megpróbálok magamnak valakit keresni.

- De pont őt? – csattant fel és fel alá kezdett járkálni. – Nem bízol benne.

- Bíznál te akárkiben is, akit választanék? – néztem kihívóan a szemébe.

- Magamban – suttogta és a kezei közé vette az arcomat. Próbáltam elhúzni, de erősen tartott, semmi esélyem nem volt ellen.

- Miért nem hagyod, hogy boldog legyek? – kérdeztem halkan és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.

- Hát nem látod, hogy pont te vagy az, aki a saját boldogsága útjába áll? – kérdezte, de nem engedett el. – Én boldoggá tennélek.

- Neked Hannát kéne boldoggá tenned – suttogtam, de a kimondott szavak annyira fájtak, hogy a könnyek végigcsorogtak az arcomon.

- De én téged akarlak – mondta, majd már csak azt éreztem, hogy ajkai az enyémekre tapadnak.