Prológus

Sziasztok! 

Újból itt, és mindjárt a prológust is hoztam :) Nem bírtam megállni, na :D Viszont akkor a tényleges első rész nem biztos, hogy felkerül holnap, de igyekezni fogok :)

Addig is jó olvasást, és szép álmokat! ;)

Prológus

Amióta Hanna elhagyott nem találom a helyem a világban. Már abban sem éreztem semmi örömöt, hogy vezethettem. Nem, mert pont emiatt nincs mellettem az a nő, akit már oly régóta szeretek. Állítása szerint nem bírta elviselni, hogy alig lát, mert nekem fontosabba a munkám, mint ő. Ezt még el is fogadtam, bár mindig is reménykedtem benne, hogy ez nem fog bekövetkezni soha. És az, hogy már hat éve bírta az én életformám, miszerint hetente, vagy kéthetente utazok egyik országból a másikba, hogy versenyeket, ezáltal világbajnokságot nyerjek reménnyel töltött el, szeret még. Aztán egyik pillanatról a másikra közölte velem, neki ez nem megy tovább, hogy hiába költözött hozzám Svájcba még így is alig lát, akkor is csak pár napra. Fájt, borzasztóan fájt, de elfogadtam a döntését, visszamegy Heppenheimbe. Még aznap összecsomagolta a legszükségesebb dolgait és elment. 

Nekem meg azzal a tudattal kellett elmennem a következő futamra Olaszországba, hogy legszívesebben otthon maradtam volna és dagonyáztam volna az önsajnálat mocsarában. De elmentem, bár így utólag visszagondolva nem sok értelme volt, mivel még befejezni sem tudtam, nem hogy pontot szerezni. 

Elhagyottan, magányosan és az értékes pontoktól megfosztva tértem hát vissza Svájcba egy korábbi géppel. Bár így utólag talán jobb lett volna, ha hallgatok Markra és inkább velük jövök haza, mert ami otthon fogadott még az ellenségemnek sem kívánom. Már az furcsa volt, hogy az ajtó nem volt bezárva, de gondoltam csak Hanna jött vissza a többi cuccáért. A táskám ledobtam a nappali bejáratánál, majd az emelet felé indultam. Aztán megpillantottam a sorban eldobált ruhadarabokat, melyek szintén az emeletre vezettek. Nem tudtam elképzelni ki lehet a lakásomban, és mi a fenét kereshet itt. Fellépkedtem hát a lépcsőn és mivel a ruhaneműk a hálószoba ajtaja előtt fogytak el oda nyitottam be. Elsőre fel sem fogtam, hogy mit látok, utána pedig döbbenten néztem a saját ágyamban fekvő Hannát, aki szemérmetlenül nyögdécsel egy számomra ismeretlen pasas alatt. Mikor Hanna megpillantott a szemeiben mintha félelmet láttam volna megcsillanni, miközben ijedten sikkantott egyet. Erre már a pasi is felfigyelt és hátranézett a válla felett egyenesen a szemembe. Abban a pillanatban fordultam meg, vágtam be magam után az ajtót, és miután a táskámat újból felkaptam bevágódtam a kocsimba és indítottam.

Amikor a visszapillantóban megláttam még a házamat, mely eddig a békét és a nyugalmat jelentette egykor, már tudtam soha többet nem leszek képes betenni oda a lábamat.