3. rész

Sziasztok!

Meghoztam a harmadik részt is. Leginkább a Seb új házáról szól, amiről képeket "Az új ház" c. oldalon találtok. Az események innentől már kicsit izgisebbek lesznek. És hamarosan az is kiderül miért változik meg Seb élete a háztól.

Kiki, és Doriina köszönöm, hogy írtatok, és örülök, hogy tetszik amit írok :) 
Ha van rá igény, akkor esetleg még ma hozom a 4. részt is!

Jaa, és gratula Sebnek a győzelemhez :)

Jó olvasást!

3. rész

Kimi még aznap visszahívott, hogy csütörtökön mehetünk megnézni a házat. Anyuékkal megbeszéltem, hogy Fabi is jön velem, és pénteken jövünk csak haza. Persze először ellenkeztek, hogy iskola meg hasonlók, de végül öcsémmel győzedelmeskedtünk felettük. Aztán anyu kitalálta azt is, hogy akkor ők is jönnek, csak éppen Baarba és elkezdik összepakolni a cuccaimat. Mondtam nekik, hogy pakoljanak össze mindent, aztán ha tetszik a ház már át is lehetne vinni mindjárt Wollerauba, hogy ne kelljen feleslegesen Németországba is elszállítani őket. Mivel én még mindig nem voltam hajlandó betenni a lábam abba házba, Kimi felajánlotta, hogy Fabival nála maradhatunk. Ha költözök, akár egész hétvégén is.

A csütörtök hamar elérkezett, reggelente elvittem az öcsit suliba, délután pedig mentem érte. Nagyon élvezte, hogy villoghat velem. Állítása szerint mindenki irigykedik rá, amiért egy olyan szuper kocsival viszem, mint az Infinitim. Arról nem is beszélve, hogy a volán mögött a kétszeres világbajnok Forma 1-es versenyző ül. Az öcsém számára nagyon is fontos, hogy mindenki tudja kinek a testvére. Bár őszintén szólva jobban örülnék neki, ha nem általam akarna népszerű lenni a suliban, hanem maga miatt. Mikor ezt el is mondtam neki, csak csendesen megjegyezte, hogy ő nem olyan érdekes, mint amilyen én vagyok. Mert neki nincsenek olyan szuper dolgai, mint nekem az autóversenyzés. És hiába magyaráztam neki, hogy ő is egy nagyon értékes ember, és saját magáért is biztosan szeretnék a társai, nem ajándékozott meg figyelmével. Így inkább csak hanyagoltam a témát és próbáltam mindenben a kedvére tenni. Ha azt akarta, segítsek neki valamiben, akkor segítettem, ha játszani akart játszottam. De délutánonként Heikki szigorú utasítására egy órán keresztül a közeli parkban futottam, ahova Fabi rendszerint vele tartott. Persze biciklivel. Onnan bezzeg könnyű volt neki parancsolgatni, hogy most akkor márpedig gyorsabban kell futnom. Néha már ott tartottam, lekapom a bicikliről és tekerek én tovább ő meg csak fusson utánam. 

Csütörtök reggel aztán az egész család repült Svájcba, mert nővéreim is bejelentették, szeretnének segíteni ők is a költözésben. Steph velünk jött, míg Melanieval csak a reptéren találkoztunk, mert őt a vőlegénye hozta ki Mannheimbe. A repülőtéren persze felismertek és pár elvetemültebb rajongó oda is merészkedett, de nem volt vészes. Volt már rosszabb is. A két órás utat Fabival végig dumáltuk ezzel nővéreink idegeit kikészítve. Zürichben már ott várt minket Heikki és Kimi is. Míg edzőm a szüleimet és nővéreimet Baarba, addig Kimi engem és Fabit Wollerauba viszi. Finn barátom házához érve lepakoltuk öcsémmel a cuccainkat, majd mentünk is tovább, hogy megnézhessem esetleges új otthonomat. 

A ház nem volt messze onnan, csak pár utcányira. Mikor megálltunk előtte, Fabinak egyszerűen csak egy „Úristen!”-re futotta és nálam is körülbelül ezt a hatást érte el. Nem volt kerítés, csak egy térkövezett beálló, ahonnan a garázsba lehetett jutni, és maga a bejárati ajtó nyílott. A terméskövekkel, meg a barna tetővel már természetes hangulatot idézett. Ha létezik szerelem első látásra, és egy házba is bele lehet szeretni, hát nálam tuti ez volt a helyzet. 

- Nem érdekel milyen belül – mondtam ki a legelső gondolatom. – Nekem kell ez a ház.

- Ennek igazán örülök – hallottam meg magam mögött egy ismeretlen hangot, mire megfordultam. Egy sötét hajú, magas, öltönyös férfi állt előttem. – Örvendek – nyújtotta a kezét, mire azonnal viszonoztam köszönését. – Andrew Anderson vagyok.

- Sebastian Vettel – mutatkoztam be én is, majd a kezemmel magam mellé húztam testvéremet. – Ő pedig a kisöcsém, Fabian.

- Jó napot – köszönt megilletődötten, majd visszafordult a ház felé. Úgy látom az ő tetszését is elnyerte.

- Azért én mégis körbevezetném Önöket, ha nem bánja – mosolygott rám barátságosan.

- Természetesen, de kérem, tegezzen – kértem, mire aprót biccentett.

- Rendben – egyezett bele kérésembe. – De akkor ezt ugyanúgy elvárom tőled is és az öcsédtől is.

- Ahogy szeretnéd – mondtam Andrewnak, majd összeborzoltam Fabi haját. – Igaz öcskös?

- Aham – motyogta, de még mindig a házban gyönyörködött.

- Úgy látom neki is tetszik – mutatott öcsémre. – Akkor mehetünk?

- Persze – mondtam, majd megindultam utána.

- Nos akkor – kezdett bele Andrew, miután beléptünk a házba. Egy kis folyosóra értünk. Itt a falon akasztók voltak felszerelve, illetve egy cipős szekrény kapott helyet. Úgy két méterrel távolabb egy lépcsőhöz értünk, ami nem csak felfelé, hanem lefelé is folytatódott.

- Alagsor is van? – kérdeztem döbbenten, mert erre nem számítottam.

- Igen – nézett rám Andrew. – Azt hiszem az neked jól fog jönni. Egy edzőterem van lent és egy fürdőszoba csupán.

- Azt hiszem Heikki elől ezt el kell titkolnom – gondolkodtam hangosan, mire mindenki nevetni kezdett.

- Tehát – folytatta a ház bemutatását Andrew. – Ha egyenesen továbbmész, egy nagy nyitott térbe jutsz. A nappali, az étkező és a konyha található itt. Padlótól plafonig érő ablakok vannak a hátsó részen. És a ház teljes szélességében tartó teraszra két tolóajtón lehet kijutni.

- Fantasztikus – ámuldoztam, miközben körbenéztem a helységen. Kevés színt használtak a dekorációhoz, a berendezésben és a kiegészítőknél a fa textúrái, a természet natúr színei dominálnak. Otthonos, modern, de egyáltalán nem hideg. 

- Mehetünk az emeletre? – kérdezte vezetőnk, és miután elég ideig csodáltam a helyet, bólintottam, így mind a négyen fellépdeltünk a lépcsőn. Andrew közben magyarázott tovább. – A felső szinten szintén található egy nappali és egy kevésbé felszerelt konyha, mint a lenti. De azért sokszor hasznát lehet venni, ha nem szeretnél lemenni. 

Közben felértünk és én a saját szememmel is láthattam az eddig csak elképzelt dolgokat. Itt is a fehér és a barna színek voltak csak fellelhetők, de egyáltalán nem bántam. Olyan nyugodt, természetes hangulatot árasztott. 

- Három szoba van – nyitott be az egyikbe, ahol a falak szintén fehérek voltak, míg az ágy olyan barnás-szürkés árnyalatú volt. A hatalmas ablakok pedig csak úgy engedték befelé a sok napfényt. – Ez a hálószoba, ehhez tartozik egy fürdőszoba, ahova azon az ajtón keresztül lehet bejutni – mutatott az egyikre, ami a bejárattól jobbra nyílt. 

- És a másik? – kérdeztem, majd a baloldalon találhatóhoz mentem. 

- Az a gardróbszoba – válaszolt Andrew mosolyogva, én meg benyitottam. Mindkét oldalon szekrények és akasztós polcok húzódtak végig az egész hosszán a szobában. A végén még egy kis barna fotel is helyet kapott.

- Azt hiszem ennyi cuccom nincs, hogy ez valaha is megteljen – merengtem el, mire megint csak felnevettek. Átsétáltam a fürdőbe. Mindjárt az ajtó mellett volt még egy ajtó. benyitottam, de csak wc és egy kézmosó volt ott. A bejárattal szemben egy kád volt, mellette pedig egy hatalmas zuhanyzó. Ezzel szemben pedig egy fiókos szekrény, aminek a tetején a márványpultba épített mosdó volt, felette egy barna fakeretes tükörrel.

- A másik két szobához is tartoznak fürdőszobák – tudatta velem a többi információt. – Megnézitek azokat is?

- Nem szükséges – néztem rá mosolyogva. – Megveszem a házat.

- Örülök neki – mondta, majd kezet rázott velem. – A papírokat majd én elintézem, ezzel ne fáradj.

- Köszönöm – tekintettem rá hálásan. – Amúgy költözni mikor lehetne? Csak mert nekem jövő héten szerdán már Szingapúrba kell utaznom.

- Akár azonnal. A kulcsokat is odaadom, meg a riasztó kódjait is.

- Rendben – mondtam majd kíváncsian fordultam felé. – Amúgy, miért válsz meg egy ilyen gyönyörű háztól? – kérdésem hatására Andrew szinte azonnal elkomorodott és én már azt hittem nem is fog válaszolni, aztán mégis magyarázatba kezdett, ami láthatólag elég fájdalmas téma volt számára.

- A ház a lányomé, de már nem hiszem, hogy hasznát tudná venni.

Andrew Anderson