6. rész

Halihó!

Tudom, délelőttre ígértem, ehhez képest eléggé este van már. Bocsi, csak nem igazán értem rá. Utána meg oroszra kellett mennem. A következővel igyekszem. Szerintem holnap meg is tudom írni majd :)

A fejezetben kicsit többet megtudhattok Emilyről.

Pusza! 

6. rész

Halott vagyok. Halott vagyok. Ez a két szó csengett a fejemben. Döbbenten meredtem Emilyre, és vártam hátha elkezd nevetni, hogy ez az egész csak egy rossz vicc. Az nem lehet, hogy már halottakkal beszélgetek. Vagy tényleg kezdek megőrülni? Nem tudtam elhinni, hogy ez igaz lehet. Egy ilyen fiatal és gyönyörű lány nem lehet halott. És miért csak én látom? Nem, csak a képzeletem játszik velem, és nem is ül mellettem senki, nem beszéltem senkivel, és nem látok halott embereket.

- Ez nem lehet igaz – mondtam ki hangosan is, még mindig döbbenten.

- De, sajnos igaz – válaszolta halkan, majd felállt és elkezdett fel-alá sétálgatni.

- És hogyan haltál meg? – néztem Emilyre kérdőn, mire megállt ás rám pillantott.

- Nem tudom – felelte a szemembe nézve. – Nem emlékszem semmire. Addig megvan minden, hogy elindulok egy tárgyalásra, de onnantól kezdve kiesik minden.

- Tárgyalásra?

- Igen – mondta, majd még mindig kérdő tekintetem miatt magyarázatba fogott. – Büntetőjogot tanultam, és ügyvédként dolgoztam. 

- Értem – mondtam csendesen a gondolataimba merülve. Vajon Emily kicsoda is lehet? Talán segíthetek neki kideríteni, hogyan halt meg. Persze, ha szeretné. – Akitől a házat vettem, Andrew Anderson. Ismered? – kérdeztem rá az első fontosabb információra.

- Igen – nézett rám értetlenül. Nem érthette miért kérdezem. – Az apám.

Szóval Emily Andersonnak hívják. Ebből már el lehet indulni valamerre. Felpattantam, majd felsiettem a hálószobába és elővettem a laptopomat. Miközben sétáltam le a lépcsőn, bekapcsoltam, majd visszaülve a fotelba vártam, míg betöltődik. Emily közben ismét leült, de most a fotelem karfájára. Combja hozzáért a kezemhez, mire megrázkódtam. De ez nem az a fajta borzongás volt, hogy hozzámért egy halott és megijedtem. Nem, ez kifejezetten a jobbik fajtából való volt. Ilyent még akkor sem éreztem, amikor régen Hanna érintett meg. És ez megint csak azt váltotta ki belőlem, hogy nem értettem miért történik ez. Jó, Emily gyönyörű, és én mégis csak férfiból vagyok, természetesen nem hagy hidegen a látványa. De ő mégis egy halott. Milyen lenne már, ha beleszeretnék. Bár nem állok messze tőle, az is biztos. De mit mondok, majd mondjuk a családomnak? Hát van barátnőm, csak nem láthatjátok, mert halott és csak én láthatom. Azonnal fognának és vinnének a legközelebbi bolondok házába. Kissé megráztam a fejem, hogy ezek a gondolatok eltűnjenek a fejemből, majd a már betöltött laptopra szenteltem figyelmem. Bepötyögtem a nevét a keresőbe, majd a rengeteg találat közül kiválasztottam az elsőt. Egy nem is olyan régi újságcikk volt az.

„MÉG MINDIG NEM TALÁLJÁK A BANKIGAZGATÓ LÁNYÁT

Emily Anderson a svájci bankigazgató, Andrew Anderson egyetlen lánya feltehetően életét vesztette a másfél évvel ezelőtti, ellene elkövetett merényletben. Az ügyvédként tevékenykedő fiatal lány épp az aznapi tárgyalására ment. Azonban oda soha nem érkezett meg. Halálának körülményei ismeretlenek. Autóját egy közeli erdőben találták meg, az ügyvédnő testére eddig még nem bukkantak rá. Az elrablás legfőbb gyanúsítottja Dr. Robert Davidson. Davidson testvére, James nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt került a bíróság elé, ahol Emily volt a sértett ügyvédje és tizenkét évig tartó szabadságvesztést szabtak ki rá büntetésként. Feltételezhető tehát, hogy Robert bosszúból rabolta el és ölte meg Emilyt. A kardiológusként és neurológusként is dolgozó Robertet, Emily eltűnése napján látták utoljára. Mivel eddig semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy az ügyvédnő valóban meghalt, ezt nem is lehet biztosan kijelenteni. Reménykedjünk, hogy Emily egyszer még épségben előkerül."

Elisabeth Green

Egyre elkerekedettebb szemekkel olvastam a cikket. Emilyt elrabolták és megölték? De hát itt azt írják nem találtak semmilyen bizonyítékot arra, hogy megölték volna? Akkor miért van itt szellemként? Vagy tényleg meghalt, csak nem találják? Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen csodálatos és fiatal lánnyal ez történt. Csak azért elrabolni és esetleg megölni valakit, csak mert a munkáját végezte? Különben is, a doki tesója volt az idióta. Minek kellett neki majdnem megölni valakit?

Egy csalódott sóhajt hallottam meg mellettem, mire felpillantottam Emilyre. Még mindig a laptop képernyőjét nézte. Az arcán egyáltalán nem az volt felfedezhető, hogy az olvasottak hatására bármi is eszébe jutott volna.

- Semmi emlék? – kérdeztem rá arra, amit amúgy is sejtettem.

- Semmi – hajtotta le a fejét szomorúan. – Pedig annyira remélem, hogy így, ha nem is minden, de legalább néhány momentum eszembe jut. 

- Ne aggódj – simítottam végig az arcán. – Mindent megteszek, hogy kiderüljön mi történt veled.

- És ha tényleg meghaltam? – nézett rám kétségbeesetten. – Mert nem találtak semmit, ami erre utalna. De mi van, ha valóban nem élek már? Ha csak azért vagyok itt mert nem emlékszem? Ha az a „feladatom”, hogy emlékezzem.

- Akkor is kiderítjük mi a helyzet – tekintettem rá elszántan. – Ha pedig valóban az van, amit mondasz, legalább nyugodtan tovább tudsz majd lépni.

- Köszönöm Sebastian – ölelt meg hirtelen, mire megmerevedtem. Furcsa volt az érintése. Olyan hideg. Libabőrös lettem tőle.

- Szívesen – paskolgattam meg a hátát esetlenül. – De kérlek, hívj Sebnek. Nem bírom, ha valaki Sebastiannak hív.

- Rendben – engedett el, majd nézett rám. – Seb. És hol akarod kezdeni a nyomozást?

- Na látod ez egy jó kérdés – nevettem el magam, de ez nem az a szívből jövő nevetés volt. Már épp folytattam volna, mikor megszólalt a telefonom. Ijedtemben összerezzentem. Emily felé fordultam, de már csak azt láttam, amint épp eltűnik az egyik falon keresztül.