2. rész

Sziasztok!

Nos nem igazán tudom, hogy mennyire tetszik nektek amit alkotok, mivel nem írtok. Nem kényszer, de azért örülnék neki igazán. :) De azért itt az új rész. Lehet lesz még a hétvégén. Nem mondom biztosra. De valószínűleg lesz. Úgyse tudom majd megállni, hogy ne írjak :D

De ehhez is először is jó olvasást, és remélhetőleg én is olvashatok tőletek majd pár mondatocskát!

Pusza :)

2. rész

Reggel elég későn ébredtem fel, ami csak annyit jelentett, hogy jövök eggyel Fabinak. Mivel legalább a tegnapi napot túl akartam élni faggatózások nélkül korán lefeküdtem és megkértem öcsémet, próbálja meg valahogy visszafogni anyát, és ne törjék rám az ajtót amikor hazaérnek. De volt egy olyan érzésem, hogy ez az egész nem fog sokáig váratni magára. Bár ez végül is csak nekem jó, mert minél előbb túl leszek ezek, annál hamarabb békén hagynak, és csak szenvedhetek tovább csendes magányomban.  

Nagyot sóhajtva keltem fel, majd a szekrényből előhalászva egy farmert és egy pólót átöltöztem, majd lementem a földszintre, ahol a nappaliban már ott ült öcsém, mellette pedig apa. Épp elmélyülten nézték a tegnapi futamnak az összefoglalóját, amiben pont engem mutattak, amint sétálok végig a boxutcán. Arcom egy furcsa grimaszba torzult és Fabi, ahogy észrevett már át is kapcsolta a tv-t. Apa erre értetlenül nézett rá, öcsém pedig felém biccentett fejével. Apám, amint észrevett már ugrott is fel, közben én is megindultam felé.

- Szerbusz fiam – ölelt magához. – Sajnálom – mondta, utalva az előbb látottakra, mire csak megrántottam a vállam. 

- Ugyan – legyintettem lazán, holott nagyon is megviseltek az ilyen kiesések. Ráadásul az a büntetés is. Teljesen alaptalan volt. Tavaly ugyanezt csinálta velem Fernando, akkor érdekes nem kapott semmilyen büntetést. De persze egy Ferrarisnak Olaszországban mindent szabad, és ha ellenük követnek el valamit, akkor mindjárt büntetni kell. Csak én pont nem tettem semmit. – Tegnap minden összejött a csapatnak. Először a büntetés, aztán a generátor meghibásodása, amiben a bosszantó az, hogy ugyan tudjuk, az a hibás, azt nem tudja senki sem, mi benne a rossz és mitől mondja be az unalmast. Pluszba még Mark se tudta befejezni a versenyt. Semmi nem akart sikerülni. 

- Lesz ez még jobb is – veregette meg a vállam biztatóan. – Csak ne veszítsd el a hited és meglásd sikerülni fog megint. 

- Köszönöm apu – néztem rá hálás tekintettel. – Tényleg! Anyu merre van?

- Elment vásárolni – felelte, miközben követett a konyhába. – És üzeni, hogy edd meg a reggelidet, amit kikészített neked.

- Oh – lepődtem meg, bár nem tudom miért. Anyu mindig mindenre gondol, főleg, ha rólunk van szó. – Majd megköszönöm neki, hogy ennyire törődik velem.

- Csak örül neki, hogy itthon vagy – mosolyodott el, miközben leült velem szemben az asztalhoz.

- Te nem eszel? – kérdeztem egy falat rántottával a számban.

- Már reggeliztünk – mondta még mindig mosolyogva. – Jut eszembe, Hanna, hogy-hogy nem jött veled?

Kérdése váratlanul ért, amitől félrenyeltem a falatot és köhögni kezdtem. Miután apám egy pohár almalevet nyújtott felém, és sikeresen leküzdöttem a köhögő rohamot kitérően válaszoltam neki. Nem volt se kedvem, se erőm kétszer elmondani ezt az egészet, ezért úgy döntöttem, majd akkor mesélem el, ha már anyukám is hazajött. Ezt meg is osztottam apámmal.

- Elmondok mindent, ha anya is megjött.

- Ez elég komolyan hangzik – ráncolta a homlokát, miközben aggodalmasan nézett rám.

- Az is, de nem szeretnék állandóan erről beszélni, így ha lehet inkább egyszerre mondom el nektek – válaszoltam neki. Kezemet nyugtatásképp rátettem az ő karjára. – De nincs semmi baj, jól vagyok.

- Biztos?

- Egészen biztos.

Anya úgy egy órával később érkezett meg, majd miután alaposan megölelgetett és elmondta mennyire boldog, hogy itthon vagyok rátértünk a számomra kellemetlen témára. Elmondtam nekik mindent. Anyu döbbenten pislogott és egyszerűen nem tudott megszólalni. Apám arca is meglepődöttséget tükrözött. Egyikük sem gondolta, hogy Hanna ilyent fog tenni és pont emiatt fog véget vetni a kapcsolatunknak. Miután közöltem anyámmal, hogy kéne a segítsége a költözésben nem mondott semmi mást, mint, hogy ezt bízzam rá, majd ő elintézi és már ott sem volt. Most rajtam volt a döbbenten pislogás sora. Egyáltalán nem ilyen reakcióra számítottam tőle. Azt hittem majd, sírva fog vigasztalni, ehelyett csak intézkedik. Na nem mintha ez nekem ne lenne jó. Gondolataimból a telefonom csörgése szakított ki. Előhalásztam a zsebemből, majd a kijelzőre pillantottam. Azt gondoltam Heikki keres mert nem talált meg Baarban, mikor jött az éppen esedékes edzésemet lebonyolítani de helyette Kimi neve villogott a kijelzőn. Benyomtam a megfelelő gombot, majd a fülemhez emeltem a készüléket.

- Hello – köszöntem barátomnak.

- Hello kölyök – szólt bele morcos hangon, amit nem tudtam mire vélni. – Merre vagy?

- Öhm… - nem értettem a kérdést. Mármint, érteni értettem, csak nem tudtam miért érdekli. – Itthon vagyok.

- Hát ott nem vagy – folytatta ugyanúgy mogorva hangon. – Már fél órája állunk itt az ajtó előtt Heikkivel. Méltóztatnál kinyitni az ajtót?

- Nem tudom megtenni ezt nektek, sajnálom – nevettem bele a készülékbe, amint rájöttem finn barátaimnak miért nincs jó kedvük.

- Seb – hallottam meg Heikki hangját. – Ha nem nyitod ki plusz öt km-rel többet futsz!

- Heppenheimben vagyok – válaszoltam még mindig vigyorogva.

- Ja, vagy úgy – Kimi sóhajtott egyet és megosztotta edzőmmel is az információt. – Kezdhetted volna ezzel is. 

- Bocsi – kuncogtam és mellettem Fabi is elvigyorodott. – Ezt nem lehetett kihagyni.

- Hát annyira azért nem volt vicces – morogta még mindig Kimi. – Amúgy miért ott vagy? Tegnap még nem említetted, hogy hazamennél.

- Változott a terv – vágtam egy grimaszt, igaz csak az öcsém látta. – Amúgy költözök.

- Igen? – hangja kíváncsian csengett, és el tudtam képzelni döbbent fejét is. – És hova?

- Na azt még nem tudom – feleltem, majd érdeklődve folytattam. – Esetleg nem tudnál ajánlani valamit?

- De éppen pont tudnék egyet – lett egyből éber a hangja.

- Na mesélj.

- Wollerauban, ahol én is élek. Megfelelne? – kérdezett rá, mert mint már megtanultam Kimi semmit nem mond feleslegesen. Ha nem érdekel ennél tovább nem is mondja akkor szerintem.

- Persze – reagáltam, mire azonnal folytatta.

- Az egyik ismerősömnek van egy eladó háza. Láttam már és nagyon tetszetős. Visszafogott stílusú, mégis elegáns és békés hangulatú – mesélt a házról, és igazság szerint már így nagyon tetszett. –  Ha szeretnéd, felhívom és megbeszélem vele, hogy valamikor megnézhesd.

- Azt megköszönném – mondtam neki hálásan. – Akkor majd hívsz, ha van valami fejlemény?

- Persze – felelte. – Amúgy nem tesz semmit. Barátokért bármit. De ezt tudod úgyis, nem igaz, kölyök?

- De, tudom – nevettem. – Na, sziasztok.

- Hali –mondta, majd a háttérből hallottam, amint Heikki is elköszön, és ki is nyomta.

- Akkor mégis elmész bátyó? –nézett rám szomorú szemekkel öcsém.

- Hát, ha Kimi hív, hogy megnézhetem a házat, akkor igen – feleltem, majd játékosan belebokszoltam a vállába. – De csak max. két nap. Nem jössz velem?

- De – nevetett és a nyakamba ugrott örömében. – De jó lesz. Reszkess Wollerau érkeznek a Vettel fivérek.