19. rész

Halihó!

Bocsika, megint eltűntem a múlt héten. :( Nos az oka az újonnan kialakult Christian Grey mániámnak köszönhető. Okoljátok az irányításmániás, változékony Ötvent :D Ja szóval a múlt héten kiolvastam mind a három könyvet, úgyhogy most belevetem magam az írásba. De tényleg, nagyon jó az a könyv, csak ajánlani tudom, persze ha elmúltál 18, mert eléggé korhatáros :P Szóval, akinek esetleg kell, jelezze és annak szívesen elküldöm e-mailben :) Jaa, A szürke ötven árnyalata trilógiáról van szó ha még nem jöttetek volna rá :)

Nos az új részről nem mondok sokat, csak, h kivételesen nem teljesen Seb szemszög :) Nem az új történetből van, az majd holnap, vagy utána még nem tudom :)

Jó olvasást és remélem azért írtok, h milyen lett :)

Puszaa :)

19. rész

Egész nap az öcsémmel játszottam, nem igazán volt kedvem semmi máshoz, kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Tekintve, hogy tegnap este egy nadrágban futkostam kint a hidegben nem is annyira meglepő. Este mikor lefeküdtem és a biztonság kedvéért bezártam az ajtót, nehogy anyámnak megint eszébe jusson ránk törni, már nem csak a fejem fájt, de a torkom is elkezdett kaparni. Nem nagyon örültem neki, mert ha én beteg vagyok az nem múlik el egyik napról a másikra. Vettem egy forró fürdőt, és bebújtam az előmelegített ágyba, ahol Em azonnal a karomba fészkelte magát. Egyenletes szuszogása megnyugtatott és mély álomba merültem.

Emily:

Seb mélyen aludt mellettem, de olyan nyugtalanul vette a levegőt, és ahogy hozzám bújt éreztem milyen izzadt. Megérintettem a homlokát, ami tűzforró volt. Tudtam, hogy ez nem lesz jó így, fel kell ébresztenem – gondoltam magamban.

- Seb – rázogattam a kezét, de csak nyugtalanul nyögdécselve aludt tovább. Nem tudtam mit tehetnék én érte.  – Seb, fel kell kelned.

- Fázok – motyogta és jobban hozzám bújt.

- Tudom, pont ezért, kell felkelned és bevenni egy lázcsillapítót. – mondtam neki, miközben a homlokát simogattam.

- Nem akarok, álmos vagyok. Alszom még inkább – suttogta és tényleg aludt tovább.

- A francba most mit csináljak? – keltem fel mellőle és fel alá kezdtem járkálni a szobába, valami kivitelezhető ötleten gondolkodva. – Heike. Igen, ő kell ide, ha egyszer látott meg tudom csinálni másodszor is – mondtam magamnak és már mentem is a vendégszoba felé, ahol Norberttel megszálltak. Nem tudtam ez mennyire jó ötlet, tekintve, hogy Heike mennyire megrémült, mikor először megpillantott, de most végül is a fiáról van szó. Csak nem fog szívrohamot kapni, ha meglát. Legalábbis reméltem.

Most egyszerűen csak átsétáltam az ajtón és az ágyhoz léptem, amin Seb szülei az igazak álmát aludta. Óvatosan kinyújtottam a kezem Heike felé, de az csak keresztülsiklott rajta. Még legalább kétszer próbálkoztam, de egyszer sem sikerült. Kezdtem egyre idegesebb lenni, mert Seb igen rossz állapotban volt.

- Heike – mondtam és erősen koncentráltam, hogy most meg tudjam érinteni. De keze most is csak átsiklott a testen. – A francba, mégis, hogy csináljam? – morogtam és újra csak fel alá kezdtem járkálni. Minden erőmet összeszedtem, és arra koncentráltam, hogy Seb anyukája észrevegyen. – Észre kell vennie, Sebnek segítségre, gyógyszerre van szüksége, minél előbb – mondtam határozottan és újra az ágyhoz léptem, mély lélegzetet vettem és kezemet kinyújtva próbáltam újra csak megérinteni Heike-t. Hál Istennek végre sikerült megérintenem és egy kicsit megráztam a karját. Heike szeme azonnal felpattant, felült és kezét a szájára szorítva próbálta visszafojtani kikívánkozó sikítását.

- Úristen – suttogta rémülten és tágra nyílt szemekkel bámult rám.

- Asszonyom – mondtam gyorsan. – Kérem, jöjjön velem, segítenie kell.

- Mi a baj? – kérdezte halkan, és szerintem még mindig halálra rémülten, hogy engem lát. – Mit tudok én neked segíteni az éjszaka közepén?

- Seb – hadartam, és fia nevének említése után mindjárt jobban figyelt. – Lázas és nem tudtam felébreszteni, hogy menjen le és vegyen be gyógyszert.

- Menjünk – mondta és magára kapva a köntösét jött utánam a hálóhoz. Láttam a szemében a döbbenetet, amikor nem törődve a kilinccsel egyszerűen csak keresztülsiklottam rajta. A hálóban Seb még mindig nyugtalanul forgolódott, és a homlokát érintve éreztem, hogy még forróbb, mint az előbb volt. Vártam, hogy Heike megjelenjen mellettem, de ez nem történt meg ezért az ajtó felé fordítottam a tekintetem és láttam, hogy a kilincs ugyan mozog, de az ajtó nem nyílik ki. Rögtön tudtam, hogy Seb zárta be azt, nehogy még egyszer rá nyissanak és hirtelen nagyon dühös lettem rá. Tudja, hogy nincs jól és bezárja az ajtót. Most mégis mi a francot tegyek már megint?

- Seb – próbáltam felkelteni, de csak átfordult a másik oldalára. Ezúttal erősebben ráztam meg a karját. – Seb az Istenért, fel kell kelned!

- Hagyj – nyöszörgött és nyugtalanul forgolódott tovább.

- Kérlek édes, csak az ajtót nyisd ki – könyörögtem neki, de semmi haszna nem volt. Kimentem Heikéhez, aki értetlen arccal meredt rám. – Seb bezárta az ajtót, és nem tudom felébreszteni. Mit tegyek? – kérdeztem már-már hisztérikusan. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik.

- Hé, nyugodj meg – lágyult el Heike tekintete, és óvatosan nyúlt az arcom felé, amit mindkettőnk őszinte megdöbbenésére sikerült megérintenie. Megsimogatta az arcélem, majd a karjaiba zárt. – Örülök, hogy itt vagy a fiamnak, és bocsánatot kérek, azért, ahogy eleinte viselkedtem veled. Csak furcsa volt. És megdöbbentő.

- Semmi baj – mosolyodtam el, de ez nem volt igazán őszinte mosoly, mivel nagyon aggódtam Sebért. – Mit csináljak?

- Próbáld meg kinyitni az ajtót – tanácsolta, majd elindult a lépcső felé. – Én addig hozok fel vizet és lázcsillapítót.

- Rendben – mondtam, majd visszamentem az ajtó túloldalára. Nyúltam a kulcs felé, de az már harmadszorra is átsiklott a kezemen. Nagyot fújtattam, és egy reménykedő pillantást vetettem Sebre, hátha felébredt, de ez nem történt meg. Erősen koncentráltam, majd megint a kulcs felé nyúltam és ezúttal sikerült megragadnom, és azonnal el is fordítottam a zárban azt. Kimentem a szoba elé, és láttam h Heike épp akkor jön föl a lépcsőn.

- Sikerült – mondtam neki boldogan. Ő elmosolyodott és végre belépett a szobába, ahol nekiállt levinni a fia lázát.