14. rész

Halihó!

14. rész megérkezett, kedden pedig jön a következő :)

Kedves, P! Nagyon örülök, hogy írtál, és h elnyerte tetszésedet a történet :) Igazad van, ehhez hasonló témájút még én sem láttam, ezért is álltam neki. A következővel igyekszem :) 

Puszaa

14. rész

Teljesen döbbenten álltam és pislogtam hol Emilyre, hol pedig Ryanre. Mégis, hogy került ide? Hisz alig pár perccel ért ide később, mint mi. Akkor ezt azt jelentené, hogy hitt nekünk és utánunk jött? Csakis ez lehet a megoldás. Máshogy nem érhetett volna ide ilyen hamar. De igazából nem is érdekel, hogy került ide, az a legfontosabb, hogy itt van. Annyira boldog vagyok. A hazafelé úton már teljesen elvesztettem a hitemet, hogy valaha is segíthetek valahogy szerelmemen. Ryan segítsége nélkül nem mennénk semmire, hisz ő tud olyan dolgokat is, amiket mi nem, és még ismer is mindenkit, akivel Em valaha is kapcsolatba került. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna örömömben. És ahogy edzőmre pillantottam, láttam, hogy bizony a kezdeti morcosság és hitetlenkedés elmúlt és már ő is szívből örül a boldogságomnak és elfogadja, hogy végül is egy szellembe vagyok szerelmes. Heikki és Ryan segítségével meg fogjuk tudni, hogy mi történt vele és meg is találjuk majd. Ebben biztos vagyok. Addig úgysem nyugszok meg.

- Válaszolnál végre?  - Ryan türelmetlen hangja rántott vissza a jelenbe. Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal és a boldogságommal, hogy teljesen meg is feledkeztem róla, hogy válaszra vár.

- Igen, Emily itt van – feleltem, majd beljebb sétáltam és miután Ryan és Heikki is leült én is helyet foglaltam, míg Emily az ölembe telepedett. Edzőm igazából már meg sem lepődött azon, ahogy átöleltem szerelmemet, azonban Ryan igencsak döbbenten nézett rám. Számára még furcsa volt a helyzet. Vagy inkább a tudat, hogy a húga itt van, mégsem láthatja, velem ellentétben, aki még meg is érintheti.

- Mi történt vele? – nézett rám kérdőn, én azonban csak megvontam a vállam.

- Azon kívül, amit egy cikkben olvastam, hogy elrabolták és azóta sem került elő én sem tudok többet – magyaráztam, miközben Em a nyakamba fúrta a fejét. – És ő sem emlékszik semmire.

- De ha Emily nem emlékszik semmire, akkor hogy gondoltátok, hogy hozzám fordultok segítségért? – kérdezett, és én rájöttem, hogy igencsak rosszul fogalmaztam.

- Nem jól mondtam – válaszoltam azonnal, a további félreértések elkerülése végett. – Emily mindenre emlékszik addig a pontig, amíg el nem rabolták. Az utolsó emléke az, hogy elindul otthonról reggel, onnantól minden kiesik neki.

- Értem – bólintott Ryan, majd fejét lehajtva gondolom gondolkozni kezdett. – Azon a tárgyaláson én is részt vettem volna, Emi a sértettet képviselte, míg én a vádlottat. Több mint másfél órát vártunk rá, de nem érkezett meg. Eljöttem ide hozzá, de nem találtam itt. Éreztem, hogy valami baj történt vele, de nem tudtam, hogy mi. Nagyon rossz volt. Az eltűnése után egy héttel találták meg az erdőben a kocsiját, azonban őt azóta sem találták sehol.

- Nem emlékszem így sem – suttogta a fülembe szomorúan Em, mire megsimogattam a hátát úgy próbáltam nyugtatni.

- Mi a baj? – ijedt meg Ryan mikor meghallotta a nyugtató mondatokat, amiket Emnek suttogtam.

- Csak bántja, hogy nem emlékszik és nem tud ő is segíteni nekünk – magyaráztam számat elhúzva.

- Hugica, nem lesz semmi baj – csitította a már vállamon sírdogáló húgát Ryan is, majd felállt és átült mellém a kanapéra és tétova mozdulatot tett arra felé amerre testvérét sejtette. Azonban terve kudarcba fulladt, mivel ahogy elérték ujjai Emily testét azok átcsúsztak a testen, ő pedig azonnal elrántotta kezét.

- Éreztél valamit, hogy elhúztad a kezed ilyen hirtelen? – kérdeztem, mert nem egészen értettem ezen mozdulatát.

- Csak hűvösséget – rázta meg a fejét hitetlenkedve. – Tényleg itt a húgom. Érzem.

- Mi megmondtuk – szólalt meg most először Heikki is és büszkén kihúzta magát, mire mindhárman elnevettük magunkat.

- Mit tudsz arról a dokiról, akit gyanúsítanak? – kérdeztem Ryant, hogy minél többet megtudjunk mi is róla.

- Hát nem sok mindent – húzta el a száját csalódottan. – Dr. Robert Davidson Svájc egyik legkiválóbb szakembere. Senki nem gondolta volna, hogy a jóképű, és tehetséges orvostanhallgató öccséből egy gyilkos lesz, ahogy róla sem feltételezte volna senki sem, hogy ezután elrabolja és megöli a testvérét elítélő ügyvédet.

- Emily nem halt meg – vetettem közbe, mire Ryan szúrós pillantása láttán inkább csöndbe maradtam, hadd folytassa.

- Jó, akkor legyél boldog Sebastian – nézett rám megint, ezúttal inkább mosolyogva. – Szóval akkor csak elrabolta a húgit és nem ölte meg. A lényegen akkor sem változtat semmit. Emily nincs meg és mi nem tudjuk merre is kéne nekiállni keresni.

- Kérlek csak ne hívj Sebastiannak – tekintettem rá könyörögve. Egyenesen utáltam, ha valaki így szólít. Túl komoly, túl hivatalos és túl felnőttes. Nem rám illik. – Nekem lenne egy ötletem, hogy merre keressük. Mármint nem Emilyt, hanem ezt a Robertet.

- A volt barátnőjére gondol – szólt közbe megint Heikki mire hálásan néztem rá. Nem igazán beszélek könnyen Hannáról másoknak. – Nem olyan rég szakítottak, mert megcsalta. Egy orvos az illető, akiről csak annyit lehet tudni, hogy Robertnek hívják.

- Ez még nem jelent semmit – jegyezte meg Ryan.

- Valóban – folytattam tovább. – De te ismered a dokit, és ha esetleg már csak látnád is biztosan felismernéd.

- Ez így van – bólintott, majd kérdőn nézett rám. – Mennyire érsz rá? Mármint mikor lesz a következő futamod?

- Honnan tudod, hogy versenyzek? – néztem rá döbbenten, majd egy kósza gondolat miatt vigyorogva folytattam. – Csak nem egy rajongóm vagy?