Boldog Karácsonyt!

Halihó! 

Nos karácsony van, és ugyan a szavazás alatt úgy döntöttetek, hogy a Bár valóban léteznél-ből kértek dupla részt, most még sem azt hozom. Sokáig csak 1-2 szavazat volt ez és egy Seb-Emily jövőbeli novella között, úgyhogy azt is megírtam, ha netalántán úgy adódik. Szóval most azt olvashatjátok majd, de persze holnap jön a dupla rész :)

Boldog Karácsonyt! 

Boldog Karácsonyt, avagy gyere haza karácsonyra!

Egy csésze gőzölgő teával a kezemben lépek az ablakhoz. Odakint a nap már lenyugodni készül, miközben nesztelen hópelyhek lepik be a tájat. Az utca csendjét hógolyózó, szánkózó, vagy hóembert építő gyerekek boldog kacagása töri meg. A szemközti házak ablakából szebbnél szebb színekben pompázó karácsonyfák fénye ragyog. A szeretet ünnepe köszöntött ránk. Öregek és fiatalok egyaránt türelmetlenül várják az estét, amikor a közös vacsora után díszes csomagolásba rejtett ajándékokkal lephetik meg egymást. Boldogan, kíváncsian szaggathatják szét a papírt, hogy végre megcsodálhassák mivel is lepték meg őket szeretteik.

Idén már én is ebben a mámorban úsztam. Nyüzsögtem, fel-alá szaladgáltam, azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. A legszebb fa, a legszebb díszítés, a legszebb ajándék… a legszebb karácsony. Bár a tavalyit semmi nem múlhatja felül, akármennyire is kezdődött minden pocsékul. Akkor úgy volt nem lesz kinek fát díszíteni, nem lesz kinek ajándékot venni, nem lesz kivel örülni. A szoba, a lakás sötét volt és üres nélküle. Azt hittem nem lesz fa, mely ragyogott volna a fényektől, nem lesz ünnepi vacsora, melyet boldogan fogyasztottak volna el, nem lesz ajándék, mivel nem lesz kinek adni. Csak a magány volt. És az emlék, hogy mennyire elszúrtam mindent.

„Akkor lépett Ő az életemben, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, mikor a legjobban el voltam veszve. Megnevettetett, boldogságot és célt hozott az életembe. Mellette a legnagyobb akadályt is könnyedén, észrevétlenül vettem. Megkaptam az igaz szerelmet, melyre oly sokáig vártam. Ott volt Ő a gyönyörű mosolyával, selymes, puha bőrével, lágy, kedves érintésével. Érzéki, elragadó, olykor tüzes tekintetével és elragadó lényével. A valóra vált álom volt Ő. Egy pillanat alatt magával ragadott, és őrülten szerelmes lettem. Olyannyira szerettem és még mindig szeretem, mint előtte még senkit, és ahogy soha senkit sem fogok. Megadta számomra ezt a csodálatos érzést, melyre oly sokáig vágytam: a boldog szerelem érzését. Egy álom volt vele az élet, minden nap ajándék, amit vele tölthettem. Ám vak voltam. Biztonságban éreztem magam és nem vettem észre, hogy napról napra egyre távolodtunk egymástól.

~ ~ O ~ ~

Emily lassan letörölte könnyeit, és az ajtó felé nézett. Hallotta, hogy férje az előszobában szöszmötöl, ahogy a fogasra akasztja kabátját, majd ahogy a konyha felé indult. Lélegzet visszafojtva várt, míg a férfi belépett a konyhába. A konyhába, ahol ő már teljes egész négy órája várta.

- Szia, Em – lépett be Sebastian, aztán meg is állt, és a szépen megterített asztalra nézett. A nászajándékba kapott étkészletre, melyet csak különleges alkalmakkor vettek elő, a két gyertyatartóra, melyekben egy-egy szál, hosszú, vékony, vörös gyertya várta, hogy végre hasznát vegyék. Nem kellett a tűzhely felé nézzen, hogy érezze kedvenc ételének pompás illatát, és csak egy pillantást kellett vessen felesége vörös szemeire, hogy tudja, ez az este nem úgy sikerült, ahogy az asszony eltervezte.

- Vártál? – próbálta meg oldani a feszültséget, de Emily nem válaszolt, csak vádlón nézett rá. Seb nem emlékezett rá, hogy megbeszéltek volna valami programot erre az estére, és most vadul törte a fejét, hogy vajon mit is felejthetett el. De mivel semmi nem jutott az eszébe, lassan, de biztosan, kezdett dühös lenni. Nem elég, hogy a versenyről versenyre, egyfolytában bizonyítania kell, még itthon sincs nyugta.

- Halljam, mit felejtettem el? – ült le a lánnyal szemben, és kérdőn nézett rá. De Emily még mindig nem szólt egy szót sem, csak felállt, egy tányér forró levessel tért vissza, majd egy kis csomagot rakott le férje elé.

- Boldog Házassági évfordulót, Seb – mondta, majd távozott.

Seb elképedve bámulta a kis dobozt, és már tudta, hogy végzetes hibát követett el. Hogyan is felejthette el? Hiszen pár napja még Ryan is megemlítette. Hát ezért volt a díszes teríték, a kedvenc étele, és ezért várta őt Emily. Nehézkesen felállt, és a lány után indult, de sehol nem találta. Végül a fürdőben akadt rá. Be akart nyitni, de az ajtót zárva találta. Évek óta nem történt ilyen, hogy Emily magára zárta az ajtót. Seb bármikor bemehetett hozzá, és hányszor de hányszor fürödtek együtt, hogy aztán szerelmeskedésbe fulladjon a tisztálkodás. Mélyet sóhajtott, majd fáradtan megszólalt.

- Ne haragudj – kopogtatta meg az ajtót. – Nincs mentségem.

Választ nem kapott, így folytatta.

- Tényleg nagyon sajnálom, hogy elfelejtettem. Bármit megteszek, hogy jóvátegyem.

Bentről még mindig nem kapott választ, és újra csak harag kerítette hatalmába.

- Ne légy már ilyen, Emily! – vágott az ajtóra mérgesen. – Fáradt vagyok. Egész nap lótottam, futottam, és amikor hazajövök egyáltalán nem egy megsértődött feleségre vágyom.

- Én pedig egész nap főztem, és készülődtem, te pedig csak késő éjjel jössz haza! Szerinted, én mit érzek? Már semmit nem jelentek neked? Eszedbe sem jutok! – hallatszott ki Emily hisztérikus hangja.

- Ez nem igaz, te is tudod! – vágott vissza Seb, majd fáradtan megsimította homlokát. – Kérlek, ne veszekedjünk – tette hozzá békülékenyen.

- Nem én akartam veszekedni! – hallatszott még mindig az ajtó mögül Emily hangja.

- Hát én sem, azt elhiheted!

- Akkor nem is tudom, hogy ki kezdett el üvöltözni!

- Hát én biztosan nem! – vágott vissza Seb, bár tisztában volt vele, hogy ez így nem teljesen igaz.

- Menj oda, ahol eddig voltál! Biztosan a szerelőiddel sokkal jobban érzed magad! 

- Tudod, hogy ez nem igaz! Miért csinálsz bolhából elefántot? – csapott Seb az ajtóra.

- Honnan tudhatnám? Soha nem vagy velem! Régebben napközben hazatelefonáltál, kedves voltál, ha volt egy kis szabadidőd, hazaugrottál. Most pedig ki tudja, hol töltöd az estéidet! A héten még nem volt olyan este, hogy együtt vacsoráztunk volna! Már csak egy bejárónő vagyok neked, aki főz, mos, takarít, és akit néha kielégítesz az ágyban, bár egyre ritkábban van ehhez is kedved!

- Mit nem lehet azon érteni, hogy fáradt vagyok!? – dühöngött tovább Seb.

- Ha olyan fáradt lennél, akkor most nem üvöltöznél az ajtó előtt! – jött a csattanós válasz.

- Igazad van, megyek és lezuhanyozom a vendégszoba melletti fürdőben, aztán aludni megyek.

Seb hátraarcot csinált, és már el is indult a másik fürdő felé.

Emily sokáig zokogott a fürdőben. Tudta ő, hogy Seb fáradt, és hogy minden nappal több a munkája, mégsem tudott szabadulni a gondolattól, hogy férje megcsalja. Ugyan mi más magyarázat lenne arra, hogy már szinte nem is beszélgetnek. Egyre ritkábban szeretkeznek, és ha Seb otthon is van, legtöbbször telemetria adatokat elemez késő estig. Ő pedig közben egyre magányosabb. Seb nem akarta, hogy dolgozzon, mondván majd lesz éppen elég dolga, ha megjönnek a gyerekek, de a csemeték egyelőre várattak magukra. Talán ezért is volt Emily még idegesebb. Gyereket szeretett volna, de ahányszor mostanában együtt voltak, az lett volna csoda, ha ez sikerül. Pedig szerette a férjét, és mindent megadott volna neki, csak látta volna, hogy egy kicsit szüksége van rá. Hogy egy kicsit is örül a figyelmességeinek. De Seb csak egykedvűen mászkált a házban, és Emily tudta, gondolatban máshol jár.

Már késő éjjel volt, mikor Emily kijött a fürdőből. Óvatosan lépkedett végig a szobán, és bújt be Seb mellé a közös ágyba. Elemi erővel tört rá a magányosság. Egy pillanatig elgondolkodott rajta, hogy férjéhez bújik, de az hátat fordítva aludt, elárulta egyenletes szuszogása, így ő is hátat fordított, és az ablakon keresztül a hold sápadt fényét figyelte. Mennyire szerette volna, ha Seb egyszer csak megfordul, és átöleli. Szerelemes szavakat suttog a fülébe, és ő boldogan simul hozzá. Olyan régen volt, mikor utoljára érezte, hogy a férje valóban szereti. Talán elmúlt már? Talán Seb nem szereti már? Talán már valaki mást szeret? Csak még nem tudja, hogyan közölje, és ezért kerüli őt? Emily arcán lassan leperegtek a könnyek.

Seb hallotta, ahogy Emily csendesen végig jön a szőnyegen, egészen az ágyig. Legszívesebben villanyt kapcsolt volna, hogy végre megbeszéljék a dolgokat, de büszkesége nem engedte, így hát alvást színlelve feküdt tovább. Érezte, ahogy a lány könnyű súlya alatt megmozdul a matrac, és már erre is vágy éledt testében. Már bánta, hogy olyan dühös lett. Tudta ő, hogy elhanyagolja Emilyt, de a csapatnál nagyon sokan szinte emberfeletti teljesítményt vártak tőle. Mivel ő volt a híres Sebastian Vettel, úgy gondolták, mindent meg tud oldani. Pedig lassan már élőhalott volt, és lám, még a házassága is megsínyli munkamániáját, és büszkeségét. Már épp Emily felé akart fordulni, mikor érezte, hogy a lány hátat fordít neki. Szíve összeszorult. Talán Emily már nem is szereti. Talán már nem is kívánja. Lehet, hogy van neki valaki más? Régebben néha meglátogatta napközben a munkahelyén, de mostanában már be se néz hozzá. Az is igaz azonban, hogy erre ő kérte meg, hogy a főnökei ne nézhessenek rá rossz szemmel.

Hallgatta a lány lélegzését, és arra gondolt, milyen régen is volt, mikor nem tudtak úgy elaludni, hogy ne szerették volna egymást előtte önfeledten, sokszor hajnalig. Hogy még reggel is úgy ébredtek, hogy egymást ölelik szorosan. És tessék, most már hátat fordítanak egymásnak a hitvesi ágyban. Mi ez, ha nem a vég?

Emily korán felkelt, és a konyhába sietett. Minden reggel ő készítette el Seb reggelijét, de most férje megelőzte. Seb már a konyhaszekrényben kutatott, mikor ő kócosan, álmos szemekkel megjelent.

- Mit keresel? – kérdezte bágyadtan.

- A kávét – morogta Seb. – Tegnap elfogyott, mondtam neked, ugye vettél? – nézett a lányra.

- Elfelejtettem – sápadt el Emily, és behunyta szemét. – Ne haragudj.

- Ne haragudjak? – fordult feléje Seb. – Semmi más dolgod nincs egész nap, mint a háztartás vezetése. Olyan nagy kérés, hogy legyen itthon kávé? Hiszen tudod, hogy minden reggel kávéval kezdem a napot! Mondd, mégis, mit csinálsz te egész nap? Hová költöd a pénzt, amit adok?

- Tessék? – hökkent meg Emily. – Hiszen te akartad, hogy ne dolgozzak, és most ezt vágod a fejemhez?

- Igen, én akartam, többek közt azért, hogy legyen kávé a szekrényben! – csapott az asztalra Seb. – Egész nap gürcölök, és ennyit nem érdemlek?

Emily nem tudott erre mit válaszolni. Természetesen Sebnek igaza volt, hiszen még szólt is neki előző nap, hogy vegyen kávét. De a házassági évforduló, és hogy minden tökéletesen sikerüljön, egyszerűen kiverték fejéből. Az ő bűne, és most Seb dühös. Lehajtotta fejét, és visszament a szobájába. Még hallotta, hogy becsapódik a bejárati ajtó, aztán csend lett. Seb elment. Talán örökre.

Megmosakodott, felöltözött, aztán elrohant a legközelebbi boltba. Teát, több csomag kávét vett, és mindent, ami eszébe jutott. Aztán összecsomagolta holmiját, és miután megmaradt pénzét a konyhaszekrényre tette egy búcsúlevéllel, elhagyta a házat.

Sebet egész nap lelkiismeret furdalás kínozta. Végül ebéd után nem bírta tovább, és hazament. Mivel ő volt a sztárpilóta, aki amúgy is minden nap reggeltől estig a gyárban van, hogy a mérnököknek és tervezőknek segítsen ez nem okozott problémát. Hazafelé először betért egy virágboltba, ahol hatalmas csokor rózsát vett, majd egy kisebb ékszerboltba, ahol egy gyöngysort nézett ki, és a hozzá tartozó fülbevalót. Igaz, hogy elfelejtette a házassági évfordulójukat, de még talán nem késő. Ma leülnek és nyugodtan fognak beszélgetni. Hitte, hogy még nem késő.

Amikor belépett a házba, azonnal tudta, hogy valami megváltozott. A csend más volt, mint amit megszokott. Egyenesen a konyhába sietett. A rózsacsokrot még mindig a kezében szorongatta, miközben a levelet olvasta.

Seb, szerelmem!

Tudom, hogy már nem szeretsz, és nem tudnám elviselni, hogy ezt halljam is tőled. Inkább elmegyek csendben, minden magyarázkodás, és vita nélkül. Soha nem akartam mást, csak téged. Nem voltam olyan jó feleséged, amilyet te megérdemelnél, ezért bocsánatodat kérem, de kérlek, ne haragudj rám. Remélem, boldog leszel, és nem haragszol rám.

Szerelemmel: Emily

Seb kezéből kihullott a rózsacsokor. Lábai felmondták szolgálatot, lerogyott a székre, és két kezébe temette arcát. Úgy érezte összedőlt a világ, és ő alatta fekszik tehetetlenül.

James Davidson leverte kabátjáról a havat, majd beljebb lépett a füstös csehóba. Elfintorodott a sok részeg alak láttán, de aztán utat tört magának a söntésig, ahol a pultra támaszkodott, és egy intésével magához rendelte a csapost.

- Whiskeyt! – kiáltotta, hogy túlharsogja a lármát.

A csapos bólintott, majd kétes tisztaságú pohárban eléje tolt egy meglehetősen szép adagot az aranysárga nedűből. Magabiztosan nyúlt az ital felé, és már előre élvezte az ízt, mely majd elönti, amikor végre szájához emelheti a poharat, de mielőtt ezt megtehette volna, a mellette ülő férfi a csaposnak kiáltott.

- Már megint itt van! – emelte fel az újságot, majd a söntés túloldalán álló felé mutatta a lapot. A The Sun volt, Jamesnek egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy ezt megállapítsa.

- Ugyan az? – vigyorgott a csapos.

- Ja. Nézd csak! Em, kérlek, gyere haza! Gyere haza karácsonyra! Aláírás: S. Már fél éve, mindig a szombati számban – dobta félre az újságot, és nyúlt söre felé. – Nem adja fel.

- Akárki is az a szerencsétlen, az a nő jól kibabrált vele – hajolt közelebb a csapos, és közben kiszolgálta egyik kuncsaftját. – Én bizony nem könyörögnék egyetlen nőnek sem hónapokig. Ha nem jön, hát úgy is jó. Majd lesz másik.

James közben újra szájához emelte poharát, de még mielőtt újat kortyolhatott volna belőle, kivágódott az ajtó, hideg szél söpört végig az ivón, miközben hópelyheket kergetett maga előtt. James önkéntelenül is az ajtó felé nézett, vajon ki lehet az, aki ilyen későn még a kocsmát választja az otthon melege helyett.

Az ajtóban, egy görnyedt alak állt. Testét elrejtette a hosszú szövetkabát, mely feje búbjától, cipője sarkáig elfedte. Nehézkesen közelebb tipegett a pulthoz. Néma csend volt az ivóban. Itt mindenki ismert mindenkit, ha nem is névről, de látásból. De ezt az alakot még soha nem látták.

Az alak a pultoshoz lépett, és közelebb hajolt.

James már nem figyelt a párbeszédre, újra itala felé fordult. Látott ő már sok koldust, és azzal is tisztában volt, hogy a kocsma tulajdonosa nem az a jótét lélek. Mire legközelebb visszanézett, már látta is, ahogy a csapos megrázza fejét, és az ajtó felé mutat. Még egy szegény ördög – gondolta, de nem mozdult, csak ült, és figyelte az alakot.

A köpenyes elindult az ajtó felé, de megtántorodott, és az egyik vendégbe kapaszkodott. Felemelte fejét, hogy bocsánatot kérjen, mire hátracsúszott kapucnija, így elővillant hosszú barna haja, és szép arca.

- Anderson? – kiáltott fel önkéntelenül is James, és a lányra meredt.

Emily ijedten kapta fel fejét, és nézett régi ellenségére, aztán érezte, hogy elsötétül a világ, és már nem érezte, hogy az a régi ellenség elkapja, és szorosan karjába zárja.

James Davidson idegesen sietett végig a Red Bull gyár folyosóján.. Ezerszer elátkozta az előző estét, mikor rátalált a lányra, de nem tehetett mást, mint szól Vettelnek. A bátyja tárgyalása óta nem találkoztak. Akkor tisztességesen viselkedett a sógorával együtt. Akkor ő segített nekik megtalálni a bátyja által elrabolt ügyvédnőt, aki egykor őt is elítélte. Mivel segített őt felmentették, és ez lepte meg igazán. És nem csak őt. Mindenkitől azt hallotta, hogy Anderson és Vettel személyesen beszélgetett el a bíróval az ő érdekében. Hát ezért is van ő most itt. Hogy törlesszen az adósságából.

Gyanakvó tekintetek kísérték útján, minden fej felé fordult. Legszívesebben hátraarcot csinált volna, de büszkesége nem engedte, hogy meghátráljon. Végre elérte az ajtót, melyen a tábla hirdette, hogy mögötte Sebastian Vettel szobáját találja, a Red Bull sztárpilótájáét. Kopogott.

A hang, amely a szabadot kikiáltotta, összetéveszthetetlen volt. Határozottan kinyitotta az ajtót, és belépett. 

Seb fáradtan dörzsölte meg szemeit, majd felült a kanapén, és végre felnézett az érkezőre. Először azt hitte, hogy rosszul lát. Pislogott egyet, majd megrázta fejét, és végre tudatosult benne, hogy valóban James Davidson az, aki előtte áll.

- Vettel – biccentett a férfi.

- James – viszonozta a másik. – Mi járatban?

James bajban volt. Hirtelen nem tudta, hogy is kezdjen hozzá. Hiszen azt sem tudta, hogy milyen viszony van azóta az Anderson lány, és Vettel között. Mindegy, ő megteszi, amit a becsület diktál, a többit rábízza.

- Foglalj helyet – mutatott a székre Seb, de James csak a fejét rázta.

- Inkább állnék – mondta, bár sejtette, ezzel falat emelt közéjük.

- Segíthetek? – dőlt hátra Seb, és közben összefűzte maga előtt karjait.

- Nekem nem – válaszolta hanyagul James. – De találtam valakit, akinek elkelne egy kis segítség.

Seb fürkészve nézte a másik arcát, és azon gondolkodott, hogy most vajon a bolondját járatja vele?

- Nem értelek – mondta végül.

- Tegnap este egy kocsmában voltam – kezdett bele James. – Minden este benézek, megiszom a whiskeymet, aztán haza megyek.

- Előkelő program – motyogta Seb, de közben Jamest figyelte.

- Tegnap egy fura alak jött be. Hosszú kabátot viselt, és ha nem ájul el, fel sem ismertem volna.

Sebet hirtelen balsejtelem fogta el, előrébb dőlt, és feszülten várta a folytatást.

- Hazavittem a feleségedet, és orvost hívtam hozzá – bökte ki James, de benne akadt a szó, ahogy meglátta Seb arcát. A fájdalom, és az aggódás mély barázdákat szántott szája mellé, arca teljesen elsápadt.

- Láthatom? – kérdezte félve.

- Ezért jöttem – mondta James még mindig meglepetten. – Gyere velem, ha látni akarod. Elég rossz állapotban van. Az orvos semmi jóval nem biztatott.

Egy fél óra múlva Seb egy idegen ház előtt parkolt le, ahová James utasításai alapján jutott el.  A ház egykor talán fényűző volt, de most mindent por fedett, a bútorokat fehér lepedőkkel takarták le, hogy megóvják őket az enyészettől. Még a lehelete is látszott, olyan hideg volt.

James intett Sebnek, majd egy folyosón egy ajtó felé vezette. Mielőtt kinyitotta volna az ajtót, még egyszer Sebre nézett.

- Mióta nem láttad a feleséged? – kérdezte, de nem hitte, hogy választ kap.

- Hat hónapja, három napja, és négy órája – jött azonnal a válasz, mire újra csak meghökkent.

- Értem – mondta, majd kinyitotta az ajtót, ő maga pedig félreállt, hogy Seb beléphessen.

A decemberi nap aranylón szórta fényét az ablakon keresztül a hatalmas franciaágyra, melyen egy sápadt, törékeny asszony feküdt. Barna haja legyezőként terült szét a hófehér párnán. Seb egy pillanatra megrémült, hogy halott, de aztán látta, hogy mellkasa ütemesen süllyed, és emelkedik.

Szemét könnyek égették, ahogy közelebb lépett, és a beesett arcra nézett. Térdre borult, és szerelme kezét szívéhez szorítva felzokogott.

- Bocsáss meg, Emily. Kérlek, bocsáss meg.

James csendesen becsukta a szoba ajtaját, majd átment a szomszédos helyiségbe, ahol anyja várta.

Seb nem tudta mennyi ideig térdelt Emily mellett, de egyszer csak azt vette észre, hogy kinyílik az ajtó, és egy karcsú alak lép a szobába. Nem nézett feléje, csak a szeme sarkából figyelte.

- Mr. Vettel – szólt Mrs. Davidson, akit a tárgyalásokról ismert. – Beszélhetnénk?

- Természetesen kifizetem minden költségüket – szólalt meg halkan Seb. – És végtelenül hálás vagyok, hogy vigyáztak a feleségemre.

- Nem erről akarok önnel beszélni – válaszolta türelmesen a nő. – Ennél fontosabb dologról.

- Hallgatom – mondta Seb. Már várta, hogy majd azt hallja, miként is segíthetne a Davidson családon, hogy azok visszakapják vagyonukat. Vagy egy zsíros állás Jamesnek?

- A felesége terhes volt.

Seb felkapta fejét, és most először nézett az asszonyra.

- Tehát nem tudta – mondta az asszony csendesen. – Az orvos úgy döntött, hogy császármetszést végez, bár a baba még nem készült fel rá, hogy megszülessen. Sajnos nem volt más mód, hogy megmentse a felesége életét, ami így sem biztos, hogy sikerült. Valószínűleg sokat nélkülözött az elmúlt hónapokban, teljesen le van gyengülve. Higgye el, megtettünk mindent, ami lehetett. Ön pedig nem volt itt, hogy figyelembe vegyük az óhaját.

- Értem – nyögte ki Seb. Szíve összeszorult, és erőt kellett vegyen magán, hogy ne sírja el magát, mint egy gyerek.

- A fia, Mr. Vettel – mondta halkan az asszony. – A másik szobában várja, hogy végre nevet adjon neki.

- Hát életben van? – hökkent meg Seb.

- Igen, és teljesen egészséges, bár kicsit kisebb súllyal született, mint az megszokott. – Elisabeth Davidson felállt, majd egy ajtó felé indult. – Szeretné látni?

- Igen – állt fel Seb, és egy csókot nyomott Emily szájára, majd követte az asszonyt.

Egy gyerekszobába lépett, valami azt súgta neki, hogy ez a szoba régen Jamesé volt. Mindent a halványkék szín uralt. Kifakult plüssjátékok, hintaló, kisvasút a szoba sarkában. És egy bölcső a szoba közepén, mellette pedig egy hintaszék.

Seb látott már újszülöttet, hiszen Emily bátyjának voltak már gyerekei, de ilyen picit, még soha. Gyűrött arca, szőke haja, és apró ökle volt, mely feje mellett nyugodott a párnán.

- Hogy van? – hajolt a bölcső fölé. Hozzá sem mert érni, olyan aprócska volt.

- Körülbelül egy hónappal született előbb, egy-két hét, és behozza a lemaradást. Akaratos kis legényke, ha az ételről van szó.

- Ez Anderson hagyomány – mosolyodott el Seb, és ujjával megérintette az apró, szorosra zárt kezecskét. Abban a pillanatban szinte letaglózta a szeretet, és az aggódás, melyet ezért a kis apróságért érzett, és legszívesebben kikapta volna a bölcsőből, és szorosan magához ölelte volna.

- Oliver Vettel – mondta határozottan. – Ez lesz a neve.

- Értem – bólintott az asszony. – Most menjen csak a felesége mellé, majd én vigyázok a fiára.

- Köszönöm.

Seb vetett még egy pillantást az alvó babára, majd visszament Emily mellé.

- Jaj, Emily. Miért nem jöttél haza? Vagy legalább Ryannek szóltál volna. Tudom, hogy az én hibám, de a büszkeséged most sokba került – sóhajtotta a férfi, majd leült az ágy szélére, és felesége kezét szorította meg. – Kérlek, Em. Gyere haza, pár nap, és itt a karácsony. Nem hagyhatsz el. Olyan régen elmentél, és nekem nagyon hiányzol. Nem hagyhatsz minket magunkra. Ígérem, többet leszek veled. Fontosabb vagy mindennél és ezt be is bizonyítom. Csak kérlek, gyere haza velem.

Seb sokáig ült még az asszony mellett, beszélt neki az elmúlt hónapokról, hogy mennyit keresték őt sógorával és Heikkivel együtt, mint régen, mikor Robert elrabolta, hogy a család majd beleőrült az aggodalomba. De főként arról, hogy milyen magányosnak, és elhagyatottnak érezte magát ő. Hogy megfogadta, minden megváltozik, ha visszakaphatja régi életét, felesége mellett. Aki nélkül üres a ház, üres az élete.

Seb arra ébredt, hogy Emily mellett fekszik szorosan az ágyban, és hogy óvón öleli át karjával az asszonyt. Felsóhajtott, majd apró csókot lehelt kedvese nyakára. Behunyta szemét, és azért fohászkodott, hogy ne csak álom legyen, hogy újra mellette lehet. De aztán, ahogy elszállt az álom okozta kábulat, a rideg valóság még fájóbb volt. Emily beteg. Nagyon beteg.

Egy újabb csókot lehelt az asszony nyakára, majd felült. Teljesen elgémberedett a válla, így mozgatni kezdte, és masszírozni. Apró mozgásra lett figyelmes, odakapta fejét, de csak Emily keze nyugodott a takarón. Újra vállát kezdte gyúrni, de megint látta a mozgást, és most már biztos volt benne, hogy nem álmodott. Megdermedt, és a vékony kezet figyelte. Majd szétpattant szíve az örömtől, mikor harmadszorra is megmozdultak Emily ujjai.

- Em – hajolt a lány füléhez, és halkan suttogni kezdett. – Em, itt vagyok melletted, minden rendben lesz.

Emily szeme kinyílt, és Seb látta benne a félelmet.

- Semmi baj, Em. Itt vagyok. Csak gyógyulj meg, és nem lesz semmi baj – mosolygott Seb, de közben érezte, hogy könnyek gyűlnek szemébe. Lehajtotta fejét, és párja vállába fúrta fejét. Mikor megérezte hajában az asszony ujjait, kezével átölelte derekát, és még jobban magához húzta.

- Jaj, Em – suttogta.

- Seb? – suttogta Emily. – Te itt? Miért?

- Mert szeretlek – emelte fel Seb a fejét. – Soha nem szerettem mást, és soha nem csaltalak meg. Bolond voltam, hogy a munkám ennyire fontos volt nekem, de ha akarod, már holnap felbontom a szerződésemet és nem versenyzek többet. Van elég pénzünk, hogy ne kelljen szűkölködnünk. Mindig veled leszek, soha nem hagylak magadra, ígérem. Csak kérlek, gyere vissza hozzám. Kérlek, bocsáss meg nekem. Semmi mást nem szeretnék, csak még egy utolsó esélyt. Annyira szeretlek, és annyira hiányoztál. Most pedig itt bőgök, mint egy gyerek – mosolyodott el kényszeredetten.

- Jaj, Seb! – Emily keze a hasára csúszott, mely most már teljesen lapos volt. – Seb! A baba! – gyűltek könnyek a lány szemébe.

- Oliver jól van – mosolygott Seb.

- Oliver? Fiú? – mosolyodott el Emily, de közben lassan eleredtek a könnyei is. – Jaj, Seb.

Emily már zokogott, és Sebhez bújt, aki féltőn ölelte át. Simogatta az asszony hátát, arcát hosszú hajába fúrta.

- Annyira hiányoztál, Em – mondta rekedtes hangon. – El sem tudom mondani, mit éreztem. Kérlek, bocsáss meg nekem, és gyere vissza hozzám. Kérlek, Em. Minden úgy lesz, ahogy te akarod.

- Tényleg hiányoztam? – emelte fel Emily a fejét, és kutatón nézte a férfi könnyes szemét.

- Mindent megteszek, csak gyere haza velem – fogta két kezébe az asszony arcát, majd gyengéden megcsókolta. – Drága Em.

Emily átölelte férje nyakát, és szorosan hozzábújt.

- Csak legyél egy kicsit többet velem – suttogta. – Kérlek, csak néha érezzem, hogy vagyok olyan fontos, mint a versenyzés.

- Mindennél fontosabb vagy nekem. Holnap be is jelentem, hogy befejeztem – határozta el Seb.

- Nem! Azt nem akarom – rázta fejét Emily. – Csak hogy legyél velem esténként. Az sem baj, ha néha be kell menned a gyárba, csak ne minden este. Meg tudod tenni?

- Érted akármit – felelte Seb, és újra megcsókolta Emilyt. - De miért nem jöttél haza?

- Mert tényleg azt hittem, hogy van valakid - hajtotta le fejét a lány, és nem nézett férje szemébe. - Tudom, hogy túl büszke voltam. Arra gondoltam, hogy már biztosan valaki mással boldog vagy, és már nem is hiányzom.

- Én buta, szellemes szerelmem - ölelte szorosan magához Seb Emilyt.

Emily a nappali kanapéján feküdt, kezében cumisüveg, és a már jóllakott Olivert rakta be a bölcsőbe. 

- Már alszik – suttogta Sebnek, aki éppen a karácsonyfát díszítette. Fáradtan dőlt végig a kanapén, és mosolyogva figyelte, ahogy párja angyalhajakat rendez el a fák ágain.

- Tudod, hogy előbb a szaloncukrokat kellett volna felaggatnod? – kérdezte kuncogva.

- Onnan könnyű dirigálni – vigyorgott Seb, majd megvonta vállát. – Anyáék nemsokára itt lesznek, majd rendbe rakja, amit én eltoltam – azzal már ott is hagyta a fát, és felesége mellé huppant a kanapéra. Szorosan mellé feküdt, és átkarolta.

- Most nem érdekel a karácsonyfa – motyogta az asszony hajába. – Csak veled akarok lenni, és Oliverrel.

- Mi pedig veled. Hol voltál délelőtt?

Emily nem tudta kiverni a fejéből, hogy reggel, mikor felébredt, férje nem volt otthon. Furdalta a kíváncsiság.

- A gyárban – adta meg magát Seb, majd rögtön védekezni is kezdett. – De nem dolgozni. Beszéltem pár emberrel. Elintéztem, hogy James legyen a csapat új orvosa. Ennyivel tartoztam.

- Tartoztunk – helyeselt Emily. – Jól tetted, megbocsátva a szökésed.

Mindannyian a konyhában voltak, már csak az ünnepi menüre vártak, mikor Seb az órájára nézett.

- Ha nem haragszotok, hívtam még vendégeket – nézett családjára, melyek szinte teljesen megtöltötték a hatalmas konyhát. – Nagyon szeretném, ha kedvesen fogadnátok őket. Sokat köszönhetek nekik – sokat mondóan Emilyre nézett, majd elhagyta a konyhát. Bátyja és Seb testvérei mind Emilyt faggatták, de ő csak mosolygott, egészen addig, míg pár perc múlva Seb vissza nem tért James Davidson, és az édesanyja kíséretében. Egy pillanatra csend borult a zajos konyhára, majd Heikke Vettel csengő hangja törte meg a hallgatást.

- Mr. és Mrs. Davidson. Kérem, foglaljanak helyet, nem sokára tálalom a vacsorát.

James csak biccentett, és végig jártatta szemét a hatalmas családon. Édesanyja azonban kedvesen elmosolyodott, majd Heikke felé fordult.

- Szólítson csak Elisabeth-nek, és ha megengedi, segítek.

- Maga pedig hívjon csak Heikke-nek – csillant meg az asszony szeme.

A két asszony percek alatt roskadásig telepakolta az asztalt, majd pedig ők is leültek az asztalhoz. James sokáig hallgatott, ám Ryan és Fabian nagy nehezen csak bevonták a beszélgetésbe.

- Nem is sikerült olyan rosszul – súgta Emily Sebnek, karján a kis Oliverrel.

- Sőt, jobban, mint vártam. És még mindenki egyben van – vigyorgott Seb.

- Ez a legszebb karácsonyunk – cirógatta meg Oli szőke haját Emily.

- És ti vagytok nekem a legszebb karácsonyi ajándék – felelte Seb.

~ ~ O ~ ~

Csodás volt. Csodás volt reggel és gyönyörű este. Sokszor figyeltem, ahogy alszik. Gyönyörű volt. Gyönyörű volt egész nap, reggel ébredés után és este fáradtan is. Sírva mondtam hálát minden nap azért, hogy rá találtam, és szerethettem. És hittem, hogy mindez már örökké fog tartani, mert akartam, hogy így legyen.”