17-18. rész

Halihó! 

Mivel nem leszek itthon szinte egész nap, ezért felteszem nektek inkább most az ígért dupla részt :)

Az előző részhez nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, igazán boldoggá tettek :)

Boldog karit még egyszer! :)

Puszaa

17. rész

- Ha megpróbáljátok megmenteni, csak még több fájdalmat okoztok magatoknak is, és másoknak is. Nem érdemli meg. Vezekelnie kell, és a halál ehhez kevés – kacagott fel újra Robert, mi meg döbbenten meredtünk rá. Egyszerűen fel nem tudtam fogni, egy emberbe, egy orvosba, akinek lételeme a gyógyítás, hogy férhet ennyi gyűlölet. Hanna is remegve próbálta lefeszegetni Robert kezeit a derekáról.

- Mit tettél vele? – próbált meg újra kiszabadulni kezeink közül Ryan, de erősen tartottuk. Nem szerettem volna, ha még ő is bajba keveredik.

- Jól jegyezd meg – nézett most a szemembe ez az őrült. Jobb szót egyszerűen nem tudok rá. – Ha nem akar magának rosszat, elmegy innen, és elfelejti őt. Nem szolgált rá a szerelmére – Mondta, majd megfordult és bement egy szobába. Még hallottuk, ahogy kattan a zár.

Csalódottan tértünk haza Svájcba, de ezúttal anya, apa és Fabi is jött velünk. Úgy döntöttek eljönnek velem a következő futamra Indiába. Miután Heppenheimben összeszedtük a cuccainkat indultunk is. De előtte Ryan hívta a rendőrséget, akik rövid időn belül ki is érkeztek és letartóztatták Robertet. Nekik sem mondott semmit. Csak azt hajtogatta, hogy nem fog emlékezni semmire. Egyszerűen el nem tudom képzelni mire gondolhat, amikor ezt mondja. Az egész életéből nem fog emlékezni semmire, vagy csak a szellemként töltött időre. De ha már választani kéne, akkor az egész élete maradjon feledésben. Nem tudnám elviselni, ha mindenre emlékezne csak a velem töltött időre nem.

Este nyolc volt már mikor hazaértünk. Heikki és Ryan nem jöttek velünk, hanem taxival mentek haza zürichi otthonukba. Mi pedig elindultunk Wollerauba. Hiányzott már Emily, pedig most csak egy napot voltam távol. Megint elviselhetetlen lesz az a két hét, míg megint lesz egy kis időm hazajönni. De legalább most egy kicsit velem lesz a családom.

Izgatottan nyitottam ki a bejárati ajtót és már köszöntem volna Emilynek, azonban eszembe jutottak a szüleim és az öcsém. Ők nem tudnak róla, és elég furán venné ki magát, ha most köszönnék a nagy semminek. Mármint annak a semminek, amit ők látnak. Em amint meglátott már futott is volna hozzám, azonban szerencsére ő is időben észrevette a vendégeket. Fabi mivel már első látásra beleszeretett a házba most örömmel rohant már fel is az emeletre. A csomagjai nélkül.

- Öcsi állj csak meg – szóltam utána, mire a lépcsőfordulóból nézett vissza rám. – Az, hogy elintéztem, hogy több mint egy hétig ne kelljen suliba menned még nem azt jelenti, hogy a csomagodat is én fogom utánad cipelni – mutattam a sporttáskára, meg a hátizsákjára, amit a lépcső mellé dobott le.

- Jól van, na – morogta, majd lebattyogott, felkapta a cuccait és már ment is vissza. – Amit kinéztem szobát, ott leszek – kiáltotta még le, majd csak az ajtó csapódását hallottuk. Mosolyogva csóváltam meg a fejem, majd szüleim felé fordultam, akik szintén csak kuncogtak a nevelési kísérletemen.

- Összeütök valami vacsorát – mondta anya, és már el is indult a konyha felé. – Mit szeretnétek enni?

- Valami csirkéset – válaszoltam, majd megfogva a táskámat, meg szüleimét is a lépcső felé indulok. – Felviszem a cuccotokat, meg kipakolok – szóltam még vissza, majd felmentem. A szüleimnek szánt vendégszobába bevittem a csomagjaikat, majd a sajátomba siettem. Ott szinte azonnal megjelent Emily, aki rögtön az ágyra vetette magát és a lábát lóbálva hívogatóan tekintett rám. Lehajoltam, és ajkamat a lányéra tapasztottam. Mikor Emily karjai a nyakam köré fonódtak, kiegyenesedtem, magammal húzva őt is. Átölelte a derekamat, és lassú, szerelmes táncba kezdtünk, igaz semmi zene nem szólt, de ez minket nem igazán zavart.

- Annyira hiányoztál – suttogta a számba. – Megtudtatok valamit?

- Ne most – kértem halkan. – Majd később – mondtam és lassan az ágy felé kezdtem araszolni. – Megőrjítesz – nyögtem, majd végigdöntöttem az ágyon.

Emily keze a pólóm alá kúszott, végig simította hátamat, hasamat, és közben kéjesen hozzám simult. De én már nem elégedtem meg ennyivel, egy mozdulattal kibújtam a fekete pólóból, majd Em ruháját cipzáraztam le, hogy válláról lecsúsztatva a ruhát, csókolhassam fehér bőrét. 

- Seb – nyitott be a szobába anyám, majd, ahogy megpillantott döbbenten tekintett rám, és a szívére szorította a kezét. – Úristen, te mit csinálsz?

- Nem látszik anya? – kérdeztem tőle elpirulva, megfeledkezve róla, hogy anyám nem látja Emilyt.

- Már megbocsáss fiam – kezdte anya felháborodva. – De az ilyesmit nem egyedül szokták csinálni. Illetve abban a helyzetben, amiben most te vagy kéne egy másik fél is – magyarázta én pedig egyre kínosabban éreztem magam. Nem elég, hogy az anyám rajtakapott egy ilyen helyzetben, ráadásul még komplett idiótának is tart, mert nem látja a szerelmemet, pluszba még fel is akarna világosítani szexuális téren, pedig tudhatná, hogy ezzel már igen elkésett.

- Nem láthatna esetleg? – szinte még én is alig hallottam a saját hangom annyira halkan kértem Emily segítségét, de tudtam, hogy ő amúgy is hall és tud mindent, ami a ház falain belül történik.

- De hogyan? – hallottam kétségbeesett hangját magam mellől. – Csak te láttál eddig.

- Koncentrálj erősen – kérleltem esdekelve. Csak ő tudja bebizonyítani, hogy nem vagyok bolond, aki egyedül akar szeretkezni. De utólag lehet nem volt a legokosabb döntés, hogy az ő segítségét kérjem. Emily behunyta a szemét, és koncentrált. De állítása szerint nem érzett semmi változást, így kinyitotta szemét, és anyámra nézett. De ő egyenesen a szemébe nézett, és tátott szájjal bámult rá.

- Sebastian – kiáltott fel, majd újra csak a szívéhez kapott. – Hogy került ide ez a nő?

- Anya – mentem oda hozzá és a vállára tettem a kezem, hogy ezzel is próbáljam megnyugtatni. – Ő itt Emily. És szeretem őt.

- Hogy került hirtelen ide? – ismételte meg a kérdést feldúltan.

- Mindig itt van, de csak én láttam eddig – feleltem.

- Te megbolondultál – nézett rám hitetlenkedve. – Nem lehetsz egy szellembe szerelmes – csattant fel mire Emilyt mintha áramütés érte volna összerándult, majd a következő pillanatban eltűnt. Körbefordultam, de nem láttam sehol sem Emilyt.

- Emily! – kiáltottam. – Emily! Kérlek ne tűnj el megint!

18. rész

Anyámra néztem, majd dühösen kirohantam a szobából. Futottam végig a folyosón, egy nadrágban, mert még a pólómat se volt időm visszavenni.

- Emily! – kiáltottam, ahogy leértem a földszintre, de rohantam is tovább az udvar felé. Azt tudtam, hogy a hátsó udvar felé még ki tud menni, de a kerítésen túlra már nem. Bár ez nem sokat számít, ha ő nem akarja, hogy lássam, akárhol lehet. Nagy lendülettel kivágtam az ajtót, és megcsapott a kinti fagyos hideg. Hirtelen belenyilallt mellkasomba a fájdalom, ahogy kapkodva a jeges levegő eljutott tüdőmig, de most nem foglalkoztam vele. Kirohantam az udvarra, és csak futottam, miközben a Em nevét kiáltottam. Rohantam a kerti szobrok között, el a télire letakart rózsafák mellett, az üresen árválkodó pad előtt. Csak futottam, és közben magamban fohászkodtam. De Emily nem volt ott. Körbefordultam a kertben, de nem láttam őt. Tanácstalanul megfordultam, és még egyszer körbenéztem. Egyedül voltam.

- Emily – suttogtam, és szemeimből kibuggyantak az első könnycseppek. Most nem érdekelt, hogy a férfiak nem sírnak. – Emily. Szeretlek, kérlek, gyere vissza hozzám.

Ott álltam a kert közepén, de hiába forogtam, nem volt rajtam kívül más az udvaron. Kezembe temettem arcomat, és lerogytam a hideg kőre. Lábamat szinte égette a hideg kő, és tudtam, fel kéne állni, de nem volt hozzá erőm. Erre vártam, erre a napra, hogy végre újra együtt legyünk. És most minden elveszett. 

- Gyere – suttogta egy hang, majd két kéz érintését éreztem a vállamon. Ijedten kaptam fel fejem, és egy barna szempárba pillantottam.

- Emily – öleltem át a derekát. – Visszajöttél? – kérdeztem elcsukló hanggal.

- Hívtál – suttogta Emily, mellkasomhoz bújt, és nyakamba fúrta a fejét. 

- Jó hideg vagy – szipogta, és éreztem, hogy melegszek fel a karjában.

- Még jó, hogy nem meleg – nevetettem fel, de a hangomban nyoma sem volt a vidámságnak. – Nem úgy gondolták – néztem rá. – Csak meglepődtek.

- Igen, tudom – felelte Em, és közben felértünk az emeletre.

Egyre szorosabban fogtam át derekát, és egyre közelebb húztam magamhoz, míg végül már nem tudtam, hol kezdődik a nő, és hol ő maga. Lehajoltam, és gyengéden a szájához érintettem ajkam. Kezem kissé feljebb csúszott Emily hátán, és ő majd elolvadt. Em ajka szétnyílt, hogy beengedje az erőteljes nyelvet, karjait a nyakamra fonódtak, hogy egyik kezével a szőkés hajamba túrjon. Lábujjhegyre állt, hogy még közelebb lehessen hozzám. Mikor a szám a nyakára kúszott, kéjesen hajtotta hátra fejét, és nyögött fel. Tudtam, hogy bolondság, amit teszek, annak fényében, hogy itt a családom, de az eszem valahol másutt járt. Elborított a kéj, és már nem tudtam tisztán gondolkodni. Mint egy tollpihét kaptam fel, majd végig siettem vele a folyosón. Emily a nyakamat csókolta, és dugta be kezét a mellkasomhoz. Egy pillanatra összerezzentem, és még szorosabban fogtam. Mikor aztán leraktam a hatalmas ágy előtt, a lábai megrogytak. De erős kezek ölelték. Sötét volt, csak a hold világított be az ablakon, de az éppen csak arra volt elég, hogy kivegyük egymás testének körvonalát. Emily nem bírta megállni, hogy ne simítson végig mellkasomon, hogy szájával ne érintse meg a mellbimbómat. Felnyögtem, majd Emilyt magamhoz húztam, és a szájára tapasztottam ajkaimat. Közben kezem a ruha cipzárjával bíbelődött, és még szerintem Emet is meglepte, milyen gyorsan hullott le róla ruhája. Keze most az övcsatomat nyitotta ki, hogy aztán a nadrág is a földre essen, követve a már előzőleg ott heverő ruhadarabokat. Emily élvezettel csúsztatta kezét fenekemre, és nem maradt el a válaszom sem. Egyik kezével magamhoz húztam, míg a másikkal mellét simogattam. Emily hangosan felnyögött, mire hátráltam egy lépést, magammal húzva Emet, és a következő pillanatban, már az ágyban feküdtünk. Mellette feküdtem, és simogattam, csókoltam minden porcikáját.

- Kérlek – suttogta Emily. – Kérlek, gyere. 

Fölé gördültem, és ő készséggel fogadott magába. Minden mozdulatom maga volt a gyönyör. Éreztem, hogy Em is alig bírja türtőztetni magát, így ő kezdte el fokozni a tempót. Felemelte csípőjét, hogy még mélyebben magában érezhessen, és sikoltva kapaszkodott a vállamba. A kielégülés maga volt a mennyország, főleg mikor éreztem, hogy Emily is velem szinte egyszerre ér a csúcsra. Lihegve csillapodtunk le, és Emily szorosan hozzám bújt.

- Köszönöm – suttogta alig hallhatóan, de így is meghallottam.

- Csodálatos vagy – simogattam meg az arcát.

- Maradsz még velem egy kicsit? – kérdezte alig hallhatóan.

- Hát persze – feleltem. – Egy kicsit még igen, de tudod, hogy le kell mennem.

- Igen, tudom – nézett rám, majd egy apró csókot nyomott a számra és a mellkasomra hajtotta a fejét. – Szeretlek.

- Én is szeretlek téged – csókoltam a hajába. – De éhes vagyok – nevettem el magam. Azonban a vacsora elmaradt, mivel hamarosan elaludtam.

Már késő délelőtt volt, mire felkeltem. Akkor is leginkább az éhség ébresztett fel. Felöltöztem, és álmosan, ásítozva botorkáltam le a lépcsőn. Küldtem egy mosolyt, a PS játékon szenvedő öcsimen nevető szerelmem felé, majd a konyhába mentem. Miután nem találtam ott senkit, megpakoltam egy tányért, és visszatértem a nappaliba. Ám ekkor már ott ült anya is. Megálltam egy pillanatra, majd határozottan lehuppantam a kanapéra, és enni kezdtem.

- Seb – szólalt meg  anya. – Beszélnem kéne veled.

- Hallgatlak – emeltem fel a fejem dacosan, de tovább falatoztam.

- Nagyon meglepődtem tegnap este – kezdett bele anya. – Először azt sem tudtam, hogy mi folyik ott bent. Csak azt láttam, hogy a semmivel csókolózol, de aztán rájöttem, hogy nem vagy egyedül. Meg kell, hogy érts engem. Csak egyszerűen meglepődtem. Nem is gondoltam, hogy egy szellem jár ide vissza éjjelente, akibe te beleszeretsz.

- Nem jár vissza – mondtam. – A ház fogja. Ő sem érti miért. És nem emlékszik semmire. Sem a halálára, sem másra. Vagyis igazából nem is halt meg. Nem tudta, hogy lehet az, hogy én láttam őt, és azt sem értette, hogyan volt képes megérinteni. Előtte még nem történt vele ilyen.

- De mégis hogy lehet ez? – kérdezte anya.

- Nem tudom, ahogy senki sem. Már beszélgettünk erről, de nem jutottunk semmire. És sajnálom, ha csalódást okoztam neked, nektek, de nem mondok le Emilyről, és még mielőtt közölnétek velem, hogy ő nem hús-vér ember, elárulom, hogy tudom. És nekem elég ennyi.  Boldog vagyok vele. Nem akarok mást, csak őt. Én sem hiszem el, ami velem történik, és ha más mondaná, biztosan kinevetném, de te is láttad, tehát vagy mindketten megbuggyantunk, vagy léteznek olyan hatalmak, melyekről még halvány fogalmaink sincsenek.