11. rész

Halihó!

Kicsit késő van már ugyan, de még pont belefértem a keddbe :) 

Jó olvasást!

Puszaa :)

11. rész

Emily karjai egyszer csak megfeszültek a nyakam körül, majd elengedett és rémülten nézett a hátam mögé. Megfordultam én is, és egy igencsak döbbent képet vágó Heikkivel találtam szembe magam. Akkor jöttem rá, hogy hülyeséget csináltam. Heikki nem látja Emilyt, ezért neki úgy tűnt, hogy karjaim között nincs senki. Elsápadva néztem kedvesemre, aki szintén ijedt pillantásokat vetett edzőmre, majd szokásához hűen eltűnt. Nagyszerű.

- Seb? – nézett rám értetlenül Heikki. Arcáról tisztán leolvasható volt, hogy komplett idiótának hisz. – Ez mégis mi a fene volt?

- Megmagyarázom jó? – sóhajtottam fel kelletlenül. Nem úszom meg, tudtam, hogy el kell neki mindent mondanom. Ennél hülyébbnek már úgyse hihet. A világbajnok autóversenyző, aki egy szellemet szeret. Milyen jó szalagcím lehetne az újságoknak, ha ez kiderülne. – Csak előbb pakoljunk le, oké?

- Rendben – egyezett bele, majd megfogva a csomagját elindult befelé. Amikor elment mellettem rám nézett és hitetlenül megcsóválta a fejét. – Megtalálom a vendégszobát.

- Oké.

- Tudtad, hogy egészen pontosan két és fél héten keresztül ment a tv-d? – nézett vissza rám.

- Aha, tudom.

- Az jó – jelentette ki. – De én lehet nem akarom tudni az okát.

- Már pedig meg fogod tudni – vigyorogtam rá, majd elindultam utána a saját szobámba. Amint benyitottam megpillantottam Emilyt az ágyamon ücsörögni. Lehajtotta a fejét és vállai rázkódtak. Gondoltam a sírástól, de amikor odaértem hozzá és leguggoltam elé az arcán nem láttam könnyeket. 

- Sajnálom – suttogta halkan, majd átölelve a nyakam hozzám bújt.

- Nincs semmi baj – simítottam végig az arcán, majd apró csókot nyomtam ajkaira. – Előbb utóbb úgyis el kellett volna mondani Heikkinek, így legalább nem kell tovább titkolóznom előtte.

- De nem így kellett volna megtudnia – mondta halkan.

- Már nem számít – néztem a szemébe, majd eltűrtem egy tincset a füle mögé. – De ugye ott leszel velem?

- Miért? – tekintett rám kérdőn? – Hisz úgysem lát engem Heikki.

- Nem baj, csak legyél mellettem – jelentettem ki, majd felálltam és őt is felhúztam magamhoz. – Hiányoztál – öleltem át és csókoltam meg, amit készségesen viszonzott is.

- Te is hiányoztál – bújt hozzám még szorosabban. – Üres nélküled a ház.

- Már nem sok van vissza és utána le sem tudsz majd magadról vakarni – vigyorogtam rá.

- Mikor mész legközelebb?

- Még csak most jöttem meg, de már menjek is el? – néztem rá nevetve.

- Nem úgy értettem – mérgesen dobbantott egyet a lábával, majd megpróbált elhúzódni, de nem engedtem.

- Héé – simogattam meg az arcát. – Tudom. Amúgy a héten itthon leszek, hétfőn el kell mennem Milton Keynesbe, majd onnan megyünk Indiába.

- Utána akkor megint hazajössz? – pillantott rám reménykedve.

- Nem sajnos – néztem rá szomorúan. – Indiából egyből megyünk Abu Dhabiba.

- Ilyen helyekre én is akarok menni – jegyezte meg mosolyogva.

- Ha addig élek is, de kiderítem, hogy mi történt veled – ígértem meg neki. – Élni fogsz, és akkor jössz velem mindenhová.

- Megígéred?

- Igen – öleltem meg, amit egy kopogás szakított meg. Heikki nyitott be, majd amint megpillantotta, hogy megint csak a semmit ölelem elborzadva nézett rám.

- Beszélhetünk? – kérdezte sietve.

- Persze, mehetünk – bólintottam, majd megfogva Emily kezét magam után húztam. Amint leértünk a nappaliba Heikki leült az egyik fotelbe, mi pedig Emilyvel a kanapén foglaltunk helyet.

- Szóval – kezdett bele Heikki. – Meg tudod ezeket a furcsaságokat magyarázni?

- Igen – feleltem, majd megszorítottam Em kezét.

- Van itt valaki rajtunk kívül? – nézett meredten a kezemre.

- Igen – bólintottam újra. – Emily Anderson.

- Tessék? – kérdezte döbbenten. –Ezt nem egészen értem.

- Gondoltam – sóhajtottam, majd belekezdtem a magyarázatba. – Emily eltűnt másfél évvel ezelőtt. Feltehetőleg annak az embernek a testvére volt a tettes, akit elítéltetett. Azóta sem találták meg sem élve, sem holtan.

- Akkor mégis hogy van itt?

- Szellemként – feleltem, majd vártam, hogy Heikki is feldolgozza az információt.

- Szellemként – ismételte döbbenten. – Oké.

- Segítened kell Heikki – néztem rá esdekelve.

- Miben?

- Kideríteni mi történt vele. Ryan talán segíthet, mert Kimi azt mondta nem hiszi el, hogy Em meghalt. Heikki nekem szükségem van rá, szeretem őt – kérleltem őt folyamatosan.

- Rendben – felelte egy nagy sóhaj után. – Míg itthon vagyunk felkeressük Ryant és elbeszélgetünk vele.

- Köszönöm!