12. rész

Halihó!

Bocsánat, hogy eddig nem jelentkeztem, de egyszerűen teljesen elakadtam a történetekben. Mostanra sikerült úgy ahogy túljutnom ezen és ezentúl már tényleg rendszeresen jövök majd. Egyelőre a Linással :)

A fejezet kicsit rövid is lett, de úgy terveztem, hogy ez egy átvezető lesz majd. Innentől beindulnak az események majd ;) A végéért pedig bocsi :'(

Kommenthatár nincs, de örülnék egy pár sornak :)

Puszaa :)

12. rész

Elina:

A vacsoránk után Adam minden nap felkeresett. Hol a boltba nézett be hozzám, hol zárásra jött el elém, vagy éppen hozzám csengetett be estefelé. Igazából még élveztem is a társaságát, jól el tudtunk mindenről beszélgetni, de Sebet nem felejtette el velem. Akárhogy is próbáltam nem rá gondolni valamiről mindig eszembe jutott. Bár ezen az sem segített, hogy minden reggel találkoztunk a boltjukban. Mindig a szokásos vidám mosoly ült az arcán, de én láttam a szemében a szomorúságot. És a tudat, hogy ez miattam van, nagyon rossz volt.

Két héttel később is épp a vacsorámat dobtam össze, amikor csengettek. Adam volt az, és új szokásához hűen egy kis csokor orchideát hozott nekem. Egyszer rákérdezett, hogy miért van tele a ház orchideákkal, mire mondtam, hogy az a kedvenc virágom. Azóta, ha jön, mindig kapok egyet. Bár igazság szerint a szálassal nem sokat tudok kezdeni azon kívül, hogy vízbe teszem. Mindig is szerettem ezeket a növényeket gondozni.

Szokás szerint mikor belépett egy csókot adott köszönésképp. Nem éppen élveztem őket, de annyira rossz se volt, hogy elhúzódjak tőle. Az első néhány alkalommal még megkíséreltem, de utána már nem ellenkeztem. Tudtam, hogy Seb csak akkor fog kiszeretni belőlem, ha látja, hogy mással vagyok, így nem volt más választásom, mint tettetni a boldogságot.

- Lina szeretnék beszélni veled valamiről – kezdte Adam, majd miután az ajtó melletti szekrénynél levette a cipőjét és a dzsekijét követett a konyhába.

- Mondjad csak – mosolyogtam rá. Attól, hogy szerelmes nem voltam belé a társaságát élveztem. Mondhattam volna azt, hogy a barátom lett, de nekem a barát státusz nem elég. Nekem az kell, hogy velem legyen és Seb elfelejtsen. Nem tehetem tönkre az életét. Az enyémnek már úgyis mindegy volt.

- Arra gondoltam, hogy esetleg… – kezdte, de elhallgatott és mintha zavarba is jött volna.

- Igen? – pillantottam hátra, majd visszafordultam a sülő húsokhoz, nehogy leégjenek.

- Szóval, hogy mit szólnál hozzá, ha megpróbálnánk együtt? – hadarta el, de közben mögém lépett és átölelte a derekamat.

- Adam, én… – fordultam vele szembe és lehunytam a szemem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Ezt akartam, mert csak így tudom tával tartani magamtól olyan szempontból Sebet, de mégsem tudtam mondani neki semmit. Fájt, hogy fájdalmat okozok Sebnek. – Én nem…

- Mit nem? – lépett hátrébb és a pultnak dőlt.

- Nem vagyok beléd szerelmes, sajnálom – suttogtam lehajtott fejjel és vártam, hogy majd kiakad.

- Én sem – jegyezte meg nyugodtan. Meglepődve emeltem fel a fejemet és döbbenten néztem rá. – Dora volt életem szerelme, de ő meghalt. És én nem hiszem, hogy tudnék bárkit is úgy szeretni, mint őt. De veled jól érzem magam, és nem látom akadályát, hogy megpróbáljuk együtt.

- Rendben – egyeztem bele már nyugodtabban. Ha ő sem szeret, akkor nekem sem lesz rossz, hogy csak kihasználom. Mert ezt tettem vele. – De ez nem furcsa neked? Mármint, hogy te sem szeretsz és én sem téged, és mégis együtt leszünk.

- Jajj Lina – lépett hozzám és átölelt. Bármennyire is hihetetlen még számomra is, de sokkal jobb így az ölelése is, hogy tudom, ő sem szeret. – Nem gyerekek vagyunk, nem kell ide szerelem. Neked is volt egy nagy csalódásod és nekem is, és talán még meg is nyugodtam mikor mondtad, hogy nem vagy belém szerelmes.

- Ne haragudj meg, de én is jobban érzem így magam – suttogtam bele a pólójába.

- Dehogy haragszom – nevette el magát Adam.

- Éhes vagy? – néztem fel rá, és mikor lelkesen bólintott kibontakoztam az öleléséből és a konyhaszekrényhez léptem, ahonnan elővettem két tányért és a kezébe nyomtam. – Ugye megterítesz? Én addig megcsinálom a salátát. Evőeszközt a legfelső fiókban találsz, poharat meg ebben a szekrényben – mutattam rá a legszélsőre.

- Igenis – nevetett fel és viccesen vigyázz állásba állt.

Egy hónapja voltam már együtt Adammel és nem bántam meg, hogy összejöttem vele. Most, hogy tudtuk, egyikünk se szerelmes a másikba sokkal felszabadultabbak voltunk egymás társaságában. Tulajdonképpen barátok voltunk, akik a barátság mellett plusz elfoglaltságként lefeküdtek egymással. És eleinte furcsa volt így vele lenni, de mára már ez feledésbe merült.

Épp az ebédemet készültem elfogyasztani, amikor szó szerint szinte berontott Seb az üzletbe. A tekintete rémült volt, és könnyes volt az arca. Amint bezárult mögötte az ajtó lerogyott a pult tövébe és zokogni kezdett.

- Seb – guggoltam le mellé, miután gyorsan kitettem a „zárva” táblát és bezártam az ajtót. – Mi a baj?

- Apa – fuldoklott a könnyeitől és kapkodva vette a levegőt. – Apa meg…

- Mi történt Norberttel? – ráztam meg kétségbeesetten. Sosem láttam még ilyennek, és ez megrémisztett.

- Apa meghalt – mondta ki és a térdére hajtotta a fejét úgy zokogott tovább.