11. rész

Halihó!

Meg is hoztam a következő részt :) Most még ugyan kicsit szomorú részek következnek, de lesz még boldogság bőven :)

Puszaa

11. rész

Elina

- Nem lehet ezt – löktem el magamtól Sebet. – Neked feleséged van, nem szabad ezt tennünk. Nem leszek én egy szerető az életedben.

- Nem lennél az – hadarta seb, miközben a derekamnál fogva magához húzott. – Elválok Hannától, csak te leszel az egyetlen.

- Ezt felejtsd el – fejtettem le magamról a kezeit és lépésenként hátráltam. – Látod engem, hogy megbélyegez itt mindenki csak azért, mert elváltam, pedig tudják az okokat. Neked százszor rosszabb lenne, mert te vagy a város büszkesége.

- Nem érdekel mit gondolnak rólam itt – indult el felém újra. – Csak te érdekelsz Lini, értsd meg.

- Te értsd meg Seb – könyörögtem neki, mialatt letöröltem a könnyeket az arcomról. – Ha egy kicsit is fontos vagyok neked megérted, és elfelejted azt, amit irántam érzel. A saját életemet már tönkretettem, a tiédet nem fogom.

- De… - kezdte, de közbevágtam. Nem akartam, hogy folytassa, épp elég rossz volt eddig is hallani és látni mennyire szenved ettől az egész kialakult helyzettől. Hamarabb kellett volna hazajönnöm, akkor nem lennénk most ilyen hülye szituban.

- Nincs de, Seb – mondtam, és tudtam, hogy a következő mondatom nagyon fog fájni neki is és nekem is, de tudtam, hogy ez az egyetlen megoldás arra, hogy beletörődjön, mi sosem lehetünk már együtt. – Nem is értem, miből gondold, hogy én ugyanazt érzem irántad, mint te. Én még mindig csak a legjobb barátomként tekintek rád. – Megtettem, kimondtam és pokolian fáj. Seb arca fájdalmasan rándult meg és ettől csak még jobban szenvedtem. Utáltam megbántani másokat, őt megbántani pedig felért egy kínzással is.

- Értem – suttogta letörten, majd megfordult és visszament a vendéglőbe, én pedig a könnyeimet törölgetve ültem be a kocsimba és indultam haza. Amint hazaértem átöltöztem az alvós ruhámba és bebújtam az ágyba, majd a tizenöt évesen Sebtől kapott óriás, fehér plüssmacimat magamhoz ölelve álomba sírtam magam.

Másnap kora reggel már fent voltam. Nem tudtam aludni és csak forgolódtam az ágyban. Nagyon fájt, hogy megbántottam Sebet, de nem tehettem mást. Ha tovább folytatta volna a győzködésemet, rövid időn belül megtörtem volna, és az nem vezetett volna semmi jóra. Engem már így is elítélnek a válásom miatt, őt meg még inkább megviselte volna az, hogy a szeretett város lakói kikezdik. Már pedig hiába tette híressé a város nem kímélték volna őt sem. Inkább szenvedjek én egyedül, mint ő is velem együtt.

Este fél hét körül aztán nekiálltam készülődni az Adammel való vacsorámra. Letusoltam, megszárítottam a hajam, majd egy kicsit be is göndörítettem, a szememet füstösre sminkeltem, spirállal kiemeltem még a szempilláimat a számra pedig egy vöröses rúzst tettem. Az öltözéket nem igazán akartam túlzásba vinni, ezért csak egy fehér csőszárú nadrágot vettem fel egy fekete blúzzal, meg a fehér blézeremmel. A túl sok ékszert sosem szerettem, ezért csak egy fekete rózsa alakú fülbevalót tettem be, majd beleléptem a fekete magas sarkúmba. Egy szintén fekete táskába átdobáltam a szükséges dolgaimat, fújtam magamra egy keveset a kedvenc parfümömből és ezzel kész is voltam. Már csak Adam érkezésére kellett várnom. Nem is váratott sokáig magára.

- Szia – köszöntem, miután ajtót nyitottam neki.

- Hello – mosolygott rám, majd végigmért, amitől eléggé zavarba jöttem. – Csinos vagy.

- Köszönöm. – Éreztem, hogy felforrósodik az arcom és kis pír jelenik meg rajta. – Te is jól nézel ki – mondtam, hogy leginkább a zavaromat leplezzem, de Adam valóban jól nézett ki. Fekete farmernadrág volt rajta szürke inggel, fekete nyakkendővel és zakóval. Elegáns volt, de mégis laza és fiatalos. Ha nem Sebet szerettem volna még talán bele is tudtam volna szeretni, így azonban azon kívül, hogy vonzónak és jóképűnek tartottam, semmit nem éreztem iránta.

- Mehetünk? – kérdezte és miután bólintottam udvariasan nyújtotta felém a karját, amibe bele is karoltam.

- Hová is megyünk? – kérdeztem miután beültünk az autóba és Adam indított. Gyorsan vezetett és nagyon úgy tűnt, mintha próbálná Seb vezetési stílusát utánozni, de nem igazán ment neki. Emelett benne nem is bíztam, így kissé féltem mellette.

- A Goldener Engel-re gondoltam – nézett rám egy nagy mosollyal az arcán.

- Az utat nézd – szóltam rá, mikor láttam, hogy nem igen akarja levenni a szemét rólam. – Amúgy az tökéletes, de szólhattál volna előre és akkor felveszek valami alkalmibbat.

- Tökéletesen nézel ki – pillantott rám megint, de most hamar visszafordult az úthoz.

Az étterem a főtéren helyezkedett el, és kint is helyet lehetett foglalni, Adam egy ilyen asztalhoz vezetett. Felnéztem az épületre és eszembe jutott mennyivel szívesebben jöttem volna ide Sebbel. De nem lehet. Közben egy pincér jött oda és étlapokat adott a kezünkbe.

- Milyen italt parancsolnak? – kérdezte és egy kisnoteszt vett elő a kötényéből. 

- Egy üveg Sauvignon Blanc-t – nézett fel rá Adam, majd visszafordult az étlaphoz, de előtte még rám mosolygott.

- Máris hozom – mondta a pincér, majd elsietett.

- Nem is tudom elmondani, mennyire örülök neki, hogy elfogadtad a meghívásomat – emelte rám a tekintetét Adam.

- A történtek fényében én is meglepődtem saját magamon – adtam kitérő választ. Azt mégsem mondhattam, hogy csak így tudtam magam távol tartani Sebtől.

- Én nem ítéllek el – mondta, de nem tudtam eldönteni, hogy valóban így gondolja, vagy csak azért mondja, mert esetleg így könnyebben meghódíthat.

- Választottak már? – tért vissza a pincér, és megtöltötte mindkettőnk poharát a fehérborral.

- Én egy tejszínes gombamártásos pulykamellet kérek rizzsel – néztem fel a pincérre, miközben elmondtam a rendelésem, és átnyújtottam az étlapot is neki.

- Én is ugyanezt kérem – felelte Adam, mikor a pincér kérdőn tekintett rá.

- Azonnal hozom – mondta és sietve távozott.

- Rád – fogta meg a poharát Adam és felemelte. – Vagyis remélhetőleg ránk. És köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.

- Szívesen – emeltem fel én is a poharat, majd koccintottam neki az övének.

Miután meghozták a vacsoránkat nem sokat beszéltünk. Előtte viszont elmesélte, hogy volt egy barátnője, akivel az életét is el tudta volna képzelni, de ő meghalt leukémiában. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen semmit nem éreztem iránta elég jól éreztem magam a társaságában. Viszont elég kellemetlen volt számomra a gondolat, hogy sokszor Seb arcát képzeltem Adamé helyébe. Sajnáltam, mert végül is kihasználom csak, de ha így tudtam csak elérni, hogy Seb lemondjon rólam, akkor ez a helyes, még ha tudom, hogy nem is az.

Mivel a főételt én választottam, a desszertet Adamre bíztam, aki egy-egy szelet fekete erdő tortát rendelt. Miután ezt is elfogyasztottuk, Adam fizetett, majd hazaindultunk. Az autóúton Adam minden mozdulatát lestem, és majdhogynem helyette is figyeltem az utat. Nem ivott sokat, de akkor sem szerettem, ha valaki alkohol fogyasztása után autóba ül.

Miután leparkolt a házam előtt megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, de attól még bennem volt a félsz, hiszen neki még innen is haza kellett érnie. Épp elköszönni akartam és gondoltam azt még nem érti félre, ha az arcára adok egy puszit, Adam azonban gyorsabban mozdult nálam.

Sebastian:

A szokásos esti edzésemet tartottam, ami ugyan már nem lett volna kötelező mégis csináltam, igaz Heikki egy könnyített programot csinált nekem, ami a futásból, biciklizésből konditermi edzésből állt. Most épp a futás volt a soron, bár azt ma már letudtam, de vacsora alatt Hanna olyan szinten felidegesített, hogy muszáj volt valahogy levezetni a feszültséget. Ilyen esetekben leginkább Linihez mentem volna, de most azzal az Adam gyerekkel randizik. Annyira fájt, amit tegnap mondott. Pedig annyira reméltem, hogy ő is ugyanazt érzi, mint én. De nem. Bár nem tudom mit áltattam magam, akárhányszor közeledtem felé mióta visszajött mindig visszautasított. Most pedig kénytelen vagyok beletörődni, hogy számomra ő már mindig is a legjobb barátom marad, aki a plátói szerelmem is egyben.

És tessék direkt nem erre akartam futni, mégis előtte kötöttem ki. A háza előtt egy ismeretlen sötétkék autó állt. Tehát már hazaértek. – gondoltam magamban keserűen. Nem hittem el, hogy tényleg voltam olyan hülye, hogy hagytam elmenni, mikor meghalt az édesanyja. Akkor kellett volna magam mellett tartanom, akkor most nem lenne ez az egész elcseszett helyzet. Nem ment volna férjhez, velem lett volna a pályafutásom alatt és nem vettem volna el ezt a hülye libát, aki most a pénzemen élősködik. Épp indulni akartam haza, mielőtt még észrevesznek és azt hiszik, hogy leskelődtem utánuk, mikor az autóban mozgást láttam. A szívem akkor tört végleg össze, mikor megláttam, amint Adam és Lini megcsókolják egymást.